Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 3.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=buckcherry.xml]
Üdvözöljük kedves nézőinket, ma egy egész estés hardrock-party lemezt fogunk készíteni. Hozzávalók: egy kiadós adag Mötley Crüe; egy-két pohárnyi AC/DC; egy rekedtre bagózott és whiskey-zett hang; egy csipetnyi az Aerosmith, a GNR és a Deep Purple örökségéből. A hozzávalókat felaprítjuk, turmixgépbe rakjuk és íme, kész is a Buckcherry legújabb lemeze.
Ez így lehet, hogy elsőre viccesnek hangzik (vagy csak sokat képzelek a humorérzékemről), de halál komolyan így van! Aki nem hinné, elég meghallgatnia a lemez első két dalát, a címadó All Night Long-ot és az It's a Party-t. Naugye. Ilyen a mocskos hard rock a XXI. században. Szinte minden korábbi nagy elődre van egy kis visszakacsintás, sőt, egyes dallamok még kísértetiesen hasonlítanak is néhány rockhimnuszra. A pörgősebb Recovery-ről a Motörhead jutott először eszembe, legalábbis addig amíg el nem kezdett az énekes danolászni, az kicsit szokatlan lenni Lemmy-től. Az ezt követő Never Say Never és a lírai I Want You se okoz csalódást ilyen téren, zseniális hármassal van itt dolgunk. És amit ki kell még emelnem, az a záró Dead, ami egyszerűen úgy duzzad az energiától, hogy féltem, felrobban a hangszóró.
Persze azért nem lehet csak dicsérni. Engem az első két dallal egyből berántottak, becsuktam a szemem, és rögtön egy izzadtságszagú, őrülten pogózó tömeg közepén találtam magam, valahol az első sorok környékén. Jó lett volna végig itt maradni, de aztán később sajnos kicsit hátrébb kellett állnom, mert a folytatás sajnos már nem mindig volt ilyen jó. Ez a stílus már eléggé kimerült, és hiába próbálták néhány helyen feldobni dallamosabb énekkel vagy a szaggatós gitárriffek közé becsempészett nagyobb ívű szólókkal, rendre mindig visszatértek ugyanoda. Ez a fantáziátlanság pedig csak kicsit bocsátható meg, mert pont a korábban emlegetett hármas utánra már olyan érzése van az embernek, hogy kész, ők is feladták a próbálkozást, innentől inkább hozzuk a kötelezőt, abból nem lehet baj. Sajnos lett, mégpedig az, hogy nem egy iszonyatosan jó, hanem egy olyan hümmögősen jó lemezt kaptunk.
És bár ettől függetlenül bulizni iszonyatosan jól lehet rá, azért mégis kicsit keserű a szám, mert már jó ideje hiányzik már egy minden hajat levivő klasszikus hard rock lemez. És mivel az elején már beleéltem magam, hogy hátha itt van végre, a csalódás kétszer annyira fájt. De sebaj, azért így is került rá jópár olyan dal, amik ha rövid időre is, de feledtetik ezt a hiányt. És ez a lényeg, nem?
Cat szerint: [rating:0.0]
Bruzsy szerint: [rating:4.0]