Szeretek koncertre járni. Oké, egy-két rosszabb előadás utáni reggel, halál fáradtan munkába tartva néha revideálni szeretném ezt az álláspontomat. Aztán jön egy olyan, mint amit a Volbeat csinált tegnap este, és ott akarok lenni velük minden nap, követni őket egész Európán át. De nem csak az élmény miatt élvezem, hogy jelen vagyok, hanem mert elemző tekintetem is sok mindent lát egy koncerten. Például azt, hogy kik azok, akik ha a mai világban a lemezeket már nem is veszik meg, de egy élő koncerten mindig ott vannak. És persze a koncertek látogatóit figyelve mindig érdekes helyzetképet kaphatunk arról is, hogy egy zenekar hol tart a nemzetközi színtéren.
A Volbeat is nagy utat járt be 2010 óta, amikor utoljára felléptek hazánkban. Azóta megjelent két albumuk, a Still Counting újrakiadásával a tengerentúlon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ráadásul idehaza is egyre gyakrabban találkozni egy-egy rádióbarátabb dalukkal a Petőfin. És míg 2010-ben még "csak" egy Dieselt tömtek meg, mostanra viszont már a PeCsában gyülekezhettek a rockabilly metál szerelmesei, amit ha nem is sikerült teltházasra megtölteni, de szégyenkezésre így sem maradt ok. És ezek után egyértelművé vált számomra, hogy nincs végleg elveszve hazánk zenei kultúrája, nem legyőzhetetlen a rádiókból ömlő diszkóshit, csak megfelelő ellenpont kell hozzá.
És a Volbeat nem hagyott senkit sem cserben, a csaknem 2 órás koncert végére nem volt olyan ember, aki ne tombolhatta volna ki magát egy-két kedvencére. Ilyen szempontból nagyon okosan válogatták a setlist dalait, mert nem csak, hogy mind az öt albumról kerültek bele klasszikusok, de még arra is figyeltek, hogy a banda heavymetal-gazdag dalai és a rockabilly dalok is nagyjából egyforma arányban legyenek jelen. Lehet, hogy iszonyatosan meleg volt és kiizzadtuk egy kisebb afrikai ország éves vízszükségletét, de ez a koncert egy zárt helyen, a hangládák közvetlen közelében volt az igazi, szabad téren már nem lehetett volna ugyanezt a hangulatot megismételni. És akkor ha ezt nyakon öntjük egy zseniálisan hangulatos körítéssel, megvan minden, amire egy rajongó vágyhat.
Mindkettőből csak úgy áradt a közönség iránti alázat, és bár nem tudom megmondani, hogy ezek mennyire megszokott események a turné többi állomásán, az azért sokat elárulhat, hogy nem csak a PeCsa kigyúrt kopaszait, hanem a saját szekuritiseiket is meglepték ez utóbbi akcióval. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a koncert közben volt egy kis vadítás, egymás után egy Rammstein, egy Judas Priest és egy Slayer snippet azt is felrázta, aki csak kísérőként jött el erre a koncertre.
Viszont ez nem minden szempontból volt nyerő, mert ezek alatt a részletek alatt jött ki igazán, hogy egy sima heavy metal bandaként mennyire átlagosak lennének. Az ő dalaik is ugyanezekre a 30 éve ismert riffekre építkeznek, mindent profi módon lenyomnak, ami nem meglepő, hiszen a nemrég csatlakozott új gitáros, Rob Caggiano lehúzott már pár évet egy-két neves bandában. De igazából a mellékelt ének és stílus messze kiemeli a többiek közül őket, és éppen ez az oka, hogy a legnagyobb buli a Guitar Gangsters és a Beyond Hell dalainál zajlott.
A korábbi dalok között sokkal erősebben van jelen a standard heavy metál, a legújabb lemez pedig nem eléggé rock and roll ehhez - külön kiemelve az idehaza is egyre több helyen hallott Cape of Our Hero-t, ami egy rémesen egyszerű stadionrockdalnak hallatszott a koncerten. Még úgy is, ha a közönség tizenéves hölgytagjai erre tombolták a legnagyobbat.
Ettől eltekintve kevés ekkora bulin voltam életemben, aki kihagyta, az nagyon sajnálhatja. És bár a zenekar is elégedett volt a közönséggel, ez nem jelenti azt, hogy most nem kell három évet várni egy újabb budapesti látogatásra. Szóval a novemberi két osztrák koncert (Bécs és Graz) kötelező program mindenkinek, már most tessék felvésni a naptárakba. Addig pedig ajánlom megtekintésre alant a Rock am Ring koncertjük felvételét, a setlist alatt, a tovább után.
