Megjelenés dátuma: 2013. február 12.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=stonefoxes.xml]
Kevés olyan szó van, ami akkora utat járt be a rockzene történetében, mint az indie. Funkciójából adódóan sosem volt különálló stílus, mindössze egy gyűjtőnév, ennek köszönhetően pedig mindig az épp divatos irányzatot fedte le. Manapság már azt sem lehet mondani, hogy valóban a független előadók vannak az indie címkével jelölve, innentől kezdve pedig az indie, mint olyan, végleg céltalanná vált, jelenleg pedig még a rockzenét is éppencsak súrolja, köszönhetően az Imagine Dragons-féle borzalmaknak.
Az olyan együtteseket azonban szívesen illetem ezzel a szóval, mint a kaliforniai The Stone Foxes. Még akkor is, ha a zenéjük a lehető legtávolabb áll attól, amit az indie jelentett az elmúlt tíz évben. A stílus nehezen beazonosítható, talán a The Black Keys és a The White Stripes blues-rockja a leginkább felfedezhető benne, de ez nem egy modern blues-rock lemez, sokkal több annál.
Első hallgatásra talán összegyűjteni sem tudtam, hogy hány különböző együttesből lehet összegyúrva. Ilyen szempontból semmi újat nem kapunk tőle, merít ez a rockzenében mindenhonnan. Killers, Zeppelin, Wolfmother, Foo, Black Keys, Rolling Stones, és még sorolhatnám. Egyetlen dolog az, ami összeköti őket, az a rengeteg gitár és a kicsit torzított ének, ami nagyon jól megy ehhez a stílusú zenéhez. És bár bevallom, az együttes korábbi munkásságából csak egy-két dalt ismerek, azok sokkal inkább épültek egyféle alapra, egyszóval mégis újat mutat a banda, csak a saját munkásságában. Ez pedig egy jó út lehet nekik.
A nyitódal meghallgatása kötelező mindenkinek, egyből megalapozza az egész lemez hangulatát, akinek ez nem tetszik, felesleges tovább próbálkoznia, ez nem az ő zenéje lesz. De akiknek igen, ott kötelező a továbbhallgatás, mert remek utazás előtt áll. A hard rockosabb Ulysses Jones, a blues-psychedelic keverék Cotto, vagy a Jump in the Water hihetetlen erővel csap le, az oldschool gitározgatásra hajazó Battles, Blades & Bones vagy a Goodnight Moon pedig remek levezetés egy pörgősebb szakasz után. A Talk to Louise vagy a Small Fires pedig kicsit infantilis játékosságával lesz egyből szerethető.
Alapból egy remek évünk van a rockzenei színtéren, egymást érik a jobbnál-jobb új albumok (nem is tudom, hány lemezről akarok még írni idén, csak időm lenne), de a Stone Foxes még így is ki tudott emelkedni. Ez az album szinte tökéletes, mindössze a hosszát tudom csak felhozni negatívumként. De ha ez az ára, hogy minden szám jó legyen egy lemezen, akkor legyen. Gyanúsan esélyes az év egyik legjobb albuma díjra.
Cat szerint: [rating:3.5]
Bruzsy szerint: [rating:4.5]
