Megjelenés dátuma: 2012. június 5.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=the_hives.xml]
Jöjjön egy kis punk, mert olyan már úgyis rég volt a blogon. A svéd The Hives mára már ikonikus zenekarnak mondható, hiszen a The Strokes és a The White Stripes mellett őket szokták emlegetni, ha a kétezres évek elején feltámadt garage rockról és az abból kinövő, napjainkat meghatározón indie stílusról szó esik. De erről már úgyis tudtok a legutóbbi Rockumentary-ból, ugye? (Nem? Nem volt meg?? Gyerünk, tölteni, hallgatni!) Érdekes amúgy, hogy nekik már '97-ben megjelent a debütalbumuk, mégis a 2002-es Your New Favourite Band című válogatáslemezükkel lettek igazán közismertek. A Lex Hives pedig szám szerint az ötödik stúdióalbumuk a sorban.
Bevallom, nekem nem sikerült őket különösebben megkedvelnem - mármint eddig a lemezig. Nem igazán tudom, mi változott, de ez a 12 számból álló energiabomba már az első dalnál magával ragadott és el sem eresztett egészen az album legvégéig. Mert a magja igazi garage punk, az az önfeledt, kamaszos-üvöltözős, ugrálós fajta. A hangsúly elsősorban a zenén van, nem a szövegeken, de ez egyáltalán nem válik a lemez kárára - lássuk be, engem simán megvettek egy olyan albumnyitóval, aminek annyi a mondanivalója, hogy "everybody come on". Ez akár kissé kínos is lehetne, de aztán jön a Go Right Ahead (hatalmas bulizene), a 1000 Answers, és mire a 3. szám végére értem, minden ellenállásom eloszlott mert totál elkapott a korong hangulata. Következik két kedvenc, az I Want More és a Wait a Minute - előbbi kezdő riffjei baromi ismerősen hangzottak, idővel rájöttem, hogy innen. Lehet, hogy csak véletlen, lehet, hogy nem, kit érdekel? Állati jó szám. Az abszolút favorit azonban nem ez, hanem a Take Back The Toys - ez a dal egyszerűen annyira cool, hogy képtelen vagyok betelni vele. Az album második feléről a két utolsó szerzeményt emelném ki: az If I Had A Cent a remek refrénjével fog meg, a záró Midnight Shifter pedig visszautazik kissé a punk előtti időkbe és megidézi a 60-as évek klasszikus rock'n'rollját amire a lábaink ösztönösen ütemes dobolásba kezdenek.
Alig több mint 30 perc és már vége is a lemeznek. Általában ilyenkor szoktunk mi azzal jönni, hogy ez mekkora negatívum, de az az igazság, hogy a The Hives esetében ez gyakorlatilag megszokott. És azt kell mondjam, nem is baj, ebből a stílusból egyszerre én kb. ennyit tudok befogadni és élvezni - ezt viszont minden hallgatással egyre jobban és jobban. A dalok zöme 2-3 perc között mozog, de a maguk tömörségében úgy jók, ahogy vannak. A Lex Hives nálam felkerült a "rossz kedvet feledtető, instant mosolygásra késztető" albumok rövidke listájára, és ugye Ti is tudjátok, az ilyet mennyire meg kell becsülni?
Cat szerint: [rating:4.5]
Bruzsy szerint: [rating:0.0]