Megjelenés dátuma: 2011. június 14.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=hierosonic.xml]
Na, ha már sikerült rávenni magam végre egy albumismertetőre, akkor rögtön jövök még eggyel. Mit látjátok, ez nem mostani megjelenés, és jó ideje tervezem is, hogy írok erről a lemezről. Szóval az van, hogy a Hierosonic egy viszonylag ismert banda az underground palettán, bár szerintem felénk nem sokan hallottak róluk. Pedig olyan A-listás együttesekkel léptek fel, mint pl. A Perfect Circle, Incubus, 30 Seconds to Mars, Audioslave, Sick Puppies, The Used és Halestorm. 2005-ben jelent meg az első lemezük, azóta egy EP és egy újabb lemez 2009-ben (Kymatica), én ezzel ismertem és szerettem meg őket. A dalaik akkor még számomra elég vegyes képet mutattak, voltak köztük kiemelkedőek és teljesen felejthetőek, nagyjából fele-fele arányban. Előbbiek azonban meggyőztek, hogy érdemes figyelni mit művel ez a banda. Ez az új album pedig kimondottan kellemes meglepetés: a hangzás ugyanaz, viszont jól hallhatóan sokat fejlődtek az előző lemez óta.
Mindenképp kell pár szót ejtenem arról, hogy a stílusuk mennyire egyedi és azonnal felismerhető. Saját bevallásuk szerint a következő műfajok keverednek a zenéjükben (kopizom): Alternative / Rock / Industrial / Electro-Pop / Experimental. Ez a fura, összességében energikus, sokszor dühös és friss összhatás nyilvánvalóan nagyon megosztja a hallgatókat – Bruzsyt pl. még nem sikerült meggyőznöm, de van olyan barátom, akit igen. Majd most meglátjuk, Ti mit szóltok hozzá :)
A legjobb szám a lemezen a Paper Nation, ez amúgy fel is került az év dalai listámra (kirakjuk majd vmikor tényleg :), nagyon tipikus Hierosonic dal. Ha ez tetszik, valószínűleg be fog jönni a zenéjük. De amúgy elég kiegyensúlyozott album, nekem nagyjából minden szám tetszik róla; nem mondom, hogy egyformán, mégsem tudom egyiket sem nagyon lehúzni. De oké, ha kell még kettőt említenem, akkor a Dance To The War és az albumzáró The World Upside Down, mindkettőnek kimondottan fülbemászó a refrénje – ez amúgy elég jellemző rájuk. Ja, és még egy, a Tongues, mert olyan gitárszólót vágnak be teljesen váratlanul a közepén, hogy az ész megáll.
Eddig kicsit úgy éreztem, hogy a Hierosonic csak guilty pleasure, de ezzel az albummal nekem a banda bizonyított, hogy több annál. Persze nem valószínű, hogy valaha is sikerül a széles közönséget meghódítaniuk, ez a stílus messze van a mainstream-től. De akkor is, mindig öröm ilyen egyedi pontot felfedezni a rockzenei palettán.
Cat szerint: [rating:4.0]
Bruzsy szerint: [rating:0.0]