Na most egy kicsit szégyellem magam, mert az igazat megvallva már majd' egy hónapja ki akartam tenni a Smashing Pumpkins új dalát (még mindig az ingyenesen, darabokban megjelenő albumról), de épp heggesztették a banda oldalát, így nem volt rá lehetőségem - utána meg elfelejtettem. Na majd most!
A The Fellowship minden, csak nem megszokott, ha nem lenne Billy Corgan megszokott orgánuma, abban is kételkednék, hogy egyáltalán a Pumpkins áll emögött a szintipop-felé kanyarodó dal mögött. De ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne, sőt, nagyon kellemes ki számról van szó. Amúgy ezzel a dallal "telt meg" a második kiadott EP, tehát már az is beszerezhető, ha valaki fizikai formában, jobb minőségben áhítozik a dalokra. Nem is beszélve a bónusz számokról, amikből mindegyik EP-re kerül majd egy.
A többiek meghallgatni és letölteni az együttes saját lejátszójából tudják ezt a dalt is, na meg az összes többit is.
Cat szerint: [rating:0.0]
Bruzsy szerint: [rating:4.5]