Rockonlelkek

(Ha már a Rockumentary elérkezett a 80-as évekhez, kaptunk egy nagyon jó írást Gaborr11-től az AC/DC történelméről. Mivel egy kicsit hosszú, így két részletben közöljük, és egyben bíztatunk mindenkit, hogy írjon nyugodtan nekünk lemezbemutatókat, hasonló együttes-történelmeket, koncertbeszámolókat, amikre egyébként nem jutna sajnos időnk. Minden írást szívesen veszünk, és persze ki is tesszük a blogra.)

A Bon Scott-éra (1974-1980)

Az AC/DC-t 1973 novemberében alapította egy skót születésű, de még gyerekkorukban Ausztráliába emigrált testvérpár: Malcolm és Angus Young. Dave Evans lett az együttes énekese, és az év során több fellépésük is volt Sydney-ben. Azonban hamar rájöttek: Evans nem felelt meg az elképzelésüknek, mint frontember, így 1974-ben Bon Scott énekhangja váltotta Dave Evans vokálját, ami mindenképp egy jó döntés volt a Young-fivérektől. Bon Scott is Skóciából származó volt, és később települt be a szüleivel együtt Ausztráliába. A banda így állt fel: Phil Rudd, mint dobos, Mark Evans (Dave Evans testvére), mint basszusgitáros, Malcolm Young, mint ritmusgitár, és Angus Young, mint szólógitár.

[caption id="" align="aligncenter" width="500" caption="Az AC/DC eredeti felállása"][/caption]

Kezdetben csak maguknak "rokkoltak", ám egy ausztrál fogadós felismerve tehetségüket felkérte őket játszani a presszójába. A banda ezután elkészítette a High Voltage c. albumát (1975), ami meglepő sikert aratott mind a kritikusok, mind a rockerek körében. Elkezdődött a nagy út a hírnév felé, ami először a mindössze 10 hónappal a High Voltage után boltokba kerülő T.N.T. című lemezben mutatkozott meg (1975), majd a Dirty Deeds Done Dirt Cheap (1976) taglózta le a rajongótábort. A végső löketet az ABC élő pop-zenés showjában, a Molly Meldrum's Countdownban való szereplés adta meg. Az AC/DC azóta nem vállal élő TV fellépést.

[caption id="" align="alignright" width="200" caption="High Voltage"][/caption]

Ezután elkezdődött a tengerentúl meghódítása is. Először az Atlantic Records-szal írtak alá, majd Európában turnéztak. Az AC/DC hirtelen olyan híres bandákkal együtt lett emlegetve, mint a Kiss, az Aerosmith vagy a Black Sabbath. Újra kiadták az első albumukat (High Voltage), új dalokkal kiegészítve, immár szerte a világon; 3 millió kópia fogyott el belőle. Majd 1977-ben jött a Let There Be Rock című album, ahol Cliff Williams váltotta Mark Evanst a basszusgitárnál. Evans személyes okok miatt távozott, Williams pedig máig tagja a csapatnak.

Az AC/DC első amerikai koncertjét a michigani-i AM-600 WTAC rádióadó közvetítette 1977-ben. Magára a koncertre a flinti Capitol Színházban került sor, előzenekarként pedig az épp akkor újraegyesült MC5 lépett fel. A méltán híres Live Wire-rel kezdték, és az It's Just a Long Way To The Top (If You Wanna Rock n' Roll) című számmal fejezték be a koncertet.

Következő (immár a világon mindenütt egyszerre megjelenő) albumuk a Powerage volt, '78-ban. Az új basszgitárosra sokan voltak kíváncsiak, ezért az lemez sokat épít Williams játékára - sikeresen. Sajnos ez az album a legalulértékeltebb mind közül, pedig olyan dalok szerepelnek rajta, mint a Whole Lotta Rose,vagy a Let There Be Rock (azonos névvel film is készült a 80'-as években, amit itthon 2 év késéssel mutattak be a mozik). Ez volt az utolsó Harry Vanda és George Young producerek által közösen felügyelt munkája a bandának.

[caption id="" align="alignleft" width="250" caption="Bon Scott és Angus Young (1979)"][/caption]

Ezután Scotték új producert "avattak" Robert John "Mutt" Lange személyében. Ezen kívül stúdiót is váltottak :a Londonban székelő Roundhouse Studiost választották. Ennek gyümölcse, a Highway To Hell (1979) című album nagy lépés és fordulat volt a csapat életében: a lemezt (a banda történetében először) bekerült az USA zenei toplistájába, a Billboard Top 100-ba, a 17-ik helyen. Az album a ma már rock-himnuszként emlegetett Highway To Hell-lel kezdett, folytatva Girls Got a Rythmmel, a Walk All Over You-val, majd a Touch Too Much következett, és végül a Get It Hottal és a lassabb Night Prowlerrel fejeződött be. Személyes kedvencem egyébként sokakkal szemben nem a Highway To Hell, hanem a Touch Too Much. Érdekesség, hogy eddig Scotték nem töltöttek huzamosabba több hónapot Ausztrálián kívül, nem áldoztak 3 hétnél többet egy albumukra, és nem vettek fel külföldön albumot. Itt ez megváltozott: nem elég, hogy 6 hónapig dolgoztak "Mutt"-tal a  lemezen, de ezt még Londonban is tették.

Bon Scott 1980-ban bekövetkezett tragikus halála vetett véget az AC/DC addigi pályafutásának. A hivatalos verzió szerint Bon és régi barátja, Alistair Kinnear bulizni mentek egy southamptoni koncert után. Mire hazaértek, Bont nem lehetett meg mozdítani: öntudatlan és holtrészeg volt. Mivel Kinnear sem volt teljesen jól, ezért magára hagyta Bont. Másnap a kora esti órákban ébredt fel, mikor is észbe kapva már nem tudta Bont felkelteni. Azonnal a King's College kórházba vitte, ahol megállapították: már órákkal azelőtt halott volt. A boncoláskor fél üvegnyi whiskyt találtak a gyomrában: akut alkoholmérgezést kapott, ezért nem tudott felkelni. Viszont nem ez okozta a halálát: egész egyszerűen megfulladt, mivel öntudatlan állapotában lehányta magát. Mindössze 33 éves volt.

Bon temetésének napján az apja próbált lelket önteni a fiúkba. "Folytatni kell, Bon is így akarná" - mondta. Ezt követően Malcolm fogta össze a csapatot és meggyőzte a többieket: Bonnal ugyan meghalt az AC/DC egy tekintélyes része, de a tény az tény, nem állhatnak meg, új énekest kell keresni. Ez az AC/DC már egy másik banda lesz. Végül Malcolm beszédének, és persze a kiadói nyomásnak hatására megkezdődtek a meghallgatások. Több jelölt is volt, de végül egy északkelet angliai munkásember kinézetű pacák, Brian Johnson lett a befutó.

(Folyt. köv.)