Íme, elérkeztünk a 70-es évekhez, és bevezetésként szeretnénk megosztani veletek pár dolgot, ugyanis már most olyan nehézségekkel találtuk szembe magunkat, amire mi magunk sem gondoltunk. A legnagyobb dilemmát az jelentette, és jelenti, hogy egy-egy több évtizeden át aktív együttest mégis melyik Rockumentary-re tegyük rá? Amikor megalakultak, vagy amikor a csúcson voltak, vagy amikor bizonyos meghatározó albumuk/számuk született? Ez lehet akár három különböző évtizedben is, és volt ahol egyértelműnek tűnt, volt ahol tényleg nehéz volt dönteni. Végül általában az volt a szempont, hogy mikor voltak a leginkább meghatározóak, akikről pedig ez 20-30 éven át is elmondható, mert mindig képesek voltak megújulni és folyamatosan élen járni… nos, lesz néhány együttes, aki több Rockumentary-n is szerepelni fog. A másik dolog, amit a szemfülesek már kitalálhattak: mostantól dupla albumok jönnek. Egyszerűen annyi fontos előadó van, hogy nem tudnánk évtizedenként egyetlen, 80 perces mixbe bezsúfolni mindenkit, akit szeretnénk. Szóval összesen 9 Rockumentary lesz, a 9 borító pedig szép lassan kiad majd egy egészet, amit a jobb oldali menüsávban tudtok nyomon követni.
Nade térjünk a lényegre. A 70-es évek olyan a rockzenében, mint amikor egy folyó sok-sok kis patakra fut szét. Számtalan jelentős stílus kialakulása, vagy eredője erre az évtizedre tehető, például
- a legelső punk számnak az amerikai The Ramones debütalbumának legelső számát, a Blitzkrieg Bop-ot tartják. A briteknél más tehető felelőssé a punk berobbanásáért, de erről majd legközelebb…
- a Blondie a new wave és a punk rock úttörője volt a 70-es évek közepétől – mellesleg a Blondie egy kéttagú együttest takar: az énekes Deborah Harryt és a gitáros Chris Steint. Most tavasszal várható egy új album tőlük.
- a glam rockot többek közt a Queennek köszönhetjük. Már akkor is hihetetlen újítónak számítottak, csak meg kell hallgatni, mennyire más a hangzásuk, mint az akkori bandák többségének. Amúgy a Greatest Hits I. című albumuk hazájukban a mai napig vezeti a lemezeladási listát. Igen, a Beatlest is megelőzve…
- a christian rock is most kezd szárnyakat bontogatni, bár elég nagy változásokon megy át a következő évtizedekben.
- a 70-es évek egyik legnépszerűbb műfaja a Heartland rock volt, melynek elindítói olyan stadionrock bandák, mint a Kansas, a REO Speedwagon vagy a Styx.
- stadionrockot játszott a Journey is, mely a Santana Blues Band tagjaiból állt össze. Igen, AZ a Santana.
- a punk, a garage és a glam legnagyobb fenegyereke, Iggy Pop számtalan későbbi előadónak jelentett inspirációt. Amúgy az Iggy becenév az első középiskolai bandája, a The Iguanas nevéből származik.
- és ha már itt tartunk: Alice Cooper is a korábbi bandája nevét „vette át”, amikor szólókarrierbe kezdett, ő azonban egy az egyben.
- Don McLean American Pie című dala a mai napig a rocktörténelem egyik legtöbbet fejtegetett dalszövegével bír. Egy biztos: a „The Day the Music Died” nem más, mint 1959. február 3-a, amikor egy kisrepülő lezuhant Iowában, fedélzetén a kor három hatalmas zenészével. Buddy Holly, Ritchie Valens, és J. P. "The Big Bopper" Richardson meghalt a balesetben.
Tracklist:
- The Allman Brothers: Whipping Post
- Deep Purple: Highway Star
- Iggy Pop: The Passenger
- Blondie: One Way or Another
- The Ramones: Blitzkrieg Bop
- The Police: Message in a Bottle
- Rush: Working Man
- Bad Company: Bad Company
- Styx: Blue Collar Man
- Journey: Any Way You Want It
- Steve Miller Band: The Joker
- Alice Cooper: School's Out
- Bachman-Turner Overdrive: You Ain't Seen Nothing Yet
- Jethro Tull: Locomotive Breath
- Kansas: Dust in the Wind
- Kiss: I Was Made for Loving You
- Queen: Good Old-Fashioned Lover Boy
- REO Speedwagon: Back on the Road Again
- Don McLean: American Pie