Megjelenés dátuma: 2004. október 19.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=jimmy_eat_world_futures.xml]
A fura nevű Jimmy Eat World sem mondható mai zenekarnak: épp 15 éve annak, hogy debütalbumuk megjelent, bár igaz, akkor még gimnazisták voltak a srácok. Az Arizona államból származó banda következő két lemezével szép számú törzsközönséget gyűjtött maga köré, de igazán nagyot a 4. albumuk szólt. Az elnevezéssel viszont kicsit kellemetlenül jártak. Történt ugyanis, hogy 2001. áprilisában Bleed American (Vérezz, Amerikai) címen jött ki ez a bizonyos korong. És mindenki tudja, mi történt 5 hónappal később. Persze ki gondolta, de akkor is... kínos... Elég az hozzá, hogy amikor novemberben az európai piacon megjelent, már nem volt címe (vagyis ugye ilyenkor az együttes nevén fut). De hát ettől függetlenül mind a közönség, mind a szakma elismeréssel fogadta a rajta szereplő dalokat. Később pedig a 2008-as delux kiadás immár újra az eredeti címet kapta.
Na de ez csak egy kis kitérő, most a szám szerint 5., Futures című albumukról lesz szó. Elárulok valamit: engem két dologgal lehet kilóra megvenni: az egyik a mullet rock, a másik a slágeres, dallamos rockzene. A Jimmy Eat World ez utóbbi stílus kiemelkedő képviselője, mert amellett, hogy nagyon értenek hozzá, hogyan kell fülbemászó muzsikát írni, nem sajnálják a gitár és a dobot sem használni a számaik alatt. Megfigyelhető egy érdekes tendencia náluk: tudják, hogy a dalaik legfőbb erőssége a refrénekben rejlik, ezért általában nem tökölnek túl sokat a felvezetéssel, pár sor után bele is vágnak és jó sokszor visszatérnek rá. Ennek hatására második hallgatásra mosolyogva fogod dúdolni a számaikat - szinte észre sem veszed és a trükkel már zsebre is raktak. Mutatom, miről beszélek: hosszas fontolgatás után - nem volt könnyű választani - azt mondanám, a Kill a kedvenc az albumról, de ugyanennyire tipikus Jimmy szám a Work és a Polaris. Ha pedig az eszemre hallgatok, azt mondom, a legkiemelkedőbb a The World You Love. De az az igazság, hogy ez az album minden szempontból nagyon egyben van. Egyetlen vád érheti: a számok eléggé egyforma hangzásúak. De mint páran azért tudjuk, a közmondással ellentétben van az a jó, amiből nem árt meg a sok és a Jimmy Eat World 5. albuma pont ez a kategória.
Cat szerint: [rating:4.5]
Bruzsy szerint: [rating:0.0]