Megjelenés dátuma: 2012. február 14.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=the_cranberries.xml]
Igazából listákkal akarunk jönni vagy egy bő hónapja, de lehet, hogy most már amúgy is késő... Szóval jöjjön egy albumismertető, az idei év eddigi talán legjelentősebb megjelenése, nekem legalábbis az. Ha lett volna “legjobban várt albumok 2012” listánk, ez a lemez biztos szerepel rajta. Azt hiszem, az ír The Cranberries-t nem nagyon kell bemutatni, annak ellenére, hogy utoljára 11 (!) évvel ezelőtt jelentkeztek új anyaggal. Szerintem ők voltak akkora “sztárok”, hogy még mindig sokan emlékszünk rájuk.
Na most, az együttes alapvetően a tőlük megszokott post grunge-alterrock keveréket hozza, a hangzás sem igazán változott, mégsem érezni unalmasnak, vagy idejét múltnak. És ki kell emelni, hogy Dolores O'Riordan még mindig az egyik leglenyűgözőbb énekes, akit valaha hallottam... Összességében viszont jóval nyugodtabbak, békésebbek a dalok, úgy tűnik, hogy a tagok túl vannak a lázadó korszakukon. Szóval tény, hogy kell hozzá egy hangulat, de engem már az első dallal meggyőztek. A The Cranberries az egyike azon kevés bandák egyike, akik simán eladják magukat úgy is, hogy egy lírai dallal nyitnak a lemezen. Bátor lépés ez, nem csak lassú tempó, de a kimondottan szomorú dalszöveg miatt is. Az ezt követő Tomorrow már egy tempósabb darab, és igen, tudja hozni az első szám színvonalát. A következő amire felkapjuk a fejünket a Raining In My Heart, majd kiderül, hogy a szörnyen elcsépelt Losing My Mind dalcím mögül is tudnak figyelemre méltót nyújtani. A lemez második felében aktívabban bekapcsolódik a hegedű is, ezzel dobják fel például a Schizophrenic Playboy-t. A vége aztán igazán lassúba vált, oda azért nem ártott volna még egy tempósabb dal.
Az emlékezetes visszatérő Skunk Anansie és R.E.M. mellé felzárkózott a The Cranberries is. Egyelőre nem tudom megmondani, mennyire lesz kedvenc, jóval több időt igényel ez az anyag, mint 2-3 hallgatás. De mindenképp úgy gondolom, érdemes újra felfedezni őket és elmerülni a banda rendkívül sokszínű, melankólikus világában.
Cat szerint: [rating:4.0]
Bruzsy szerint: [rating:0.0]