Megjelenés dátuma: 2002. szeptember 2.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=the_music.xml]
Ritkán fordul elő, hogy ennyi év távlatából írunk egy lemezről, de a The Music-nak mindenképp itt a helye a blogon. A négy brit srác alkotta együttes bemutatkozó lemeze a kritikusok egybehangzó véleménye szerint is a 2002-es év egyik legjobb debütje – és döbbenet, de akkor ezek a fiúk átlag mindössze 19 évesek voltak! Én csak néhány hónapja fedeztem fel a bandát, de instant kedvenc lett. Csak hallgattam, újra és újra, és nem akartam hinni a fülemnek.
A stílusukat nagyon nehéz meghatározni, ha egyáltalán meg lehet, mert dance elemek ugyanúgy fellelhetők a dalaikban, mint a rock széles skálája az alternatívtól a progresszívig. De az a helyzet, hogy ők minden bizonnyal nagy ívben tesznek a műfaji korlátokra, mert nagyon gyorsan kiderül a hallgató számára, hogy ezek a srácok egyszerűen ösztönből zenélnek. Úgy lovagolják meg a ritmusokat, mint egy hullámot, elengedik magukat és sodródnak. És pontosan ilyen hatása van a dalaiknak: nem szeretnél semmi mást, csak feltolni a hangerőt, becsukni a szemed, kizárni a külvilágot és táncolni, táncolni, önfeledten, megfeledkezve arról, hogy ki és mi van körülötted. Felkavaró és magával ragadó a zenéjük. Összetett és ugyanakkor hihetetlenül laza. Képtelenség elemezni a számaikat, maximum kiemelni tudok párat: Take The Long Road And Walk It, Human, Float, The People, Getaway. De az egész album, úgy ahogy van, atombomba. Nyilván nem mindenkire lesz hatással, de akire igen, az garantáltan le lesz taglózva.
Cat szerint: [rating:5.0]
Bruzsy szerint: [rating:4.5]