A tavalyi Megadeth koncertről sikerült teljesen lemaradnom, konkrétan előtte való nap láttam meg a plakátot, de akkor már esélytelen volt a jegyszerzés. El is határoztam, hogy a következőre mindenképp elmegyek. Így történt, hogy ott voltam a The European Carnage Tour hazai állomásán, ahol Big 4 fele, a Megadeth és a Slayer közös koncertet adott.
A tömeg egyre gyűlt, a fele küzdőtér volt megnyitva a közönségnek, a várakozás viszont lassan telt. A kezdés este nyolcra volt kiírva, de az első hang 8:20-kor hangzott el. David Mustaine egy kétnyakú gitárral megjelent a színpadon és belecsaptak a metálba. Az első a Trust volt, ami erős kezdésnek bizonyult. Ekkor már megvilágosodtam, hogy a hangtechnika kicsit nincs a helyzet magaslatán. Az In My Darkest Hour másodikként kezdte felrázni az eddig kicsit passzív tömeget. A Hangar 18 és a Wake Up Dead remekül szólt, valószínűleg azért, mert az ének helyett inkább a gitár dominált, aminek ténylegesen volt hangja, nem úgy, mint a mikrofonnak, amit lehet, hogy elfelejtettek rákötni a hangfalakra. A Poison Was The Cure, majd utána a 1320-ra kicsit leült a hangulat, elérkeztünk a féltávhoz, de a setlist szerint (mivel a hangosítás felett ültem, és ki volt rakva) ez volt a bemelegítés. Ami ezután jön, az lesz a java.
A második felvonás első száma a Sweating Bullets zseniális volt, itt mintha egy kicsit megtalálták volna a rendes hangot. Eztán jött Mustaine rövid köszöntője és a beharangozószöveg a következő számhoz: „This is for the bad girls!”. Persze, hogy a She-Wolf hangjai csendültek fel. Ez alatt kitomboltam az összes maradék hangomat is, ami még maradt a hangszálgyulladás következtében, de nem csak én voltam ezzel így. Az Endgame albumról a második szám, amit beválogattak, a Headcrusher nem tartozik a kedvenceim közé, de az utána következő annál inkább. Tout Le Monde... ez volt az a szám, ami miatt beleszerettem a bandába még pár éve. Kis bakinak könyvelem el, hogy meg voltam győződve róla, hogy a Greatest Hits-en kijött verziót fogják lenyomni, így egy fél versszakkal el voltam csúszva kb, amikor észrevettem, hogy a demo verziót játsszák. Előfordult mással is :)
Az utolsó három szám feltette a koronát az estére, a Symphony of Destruction, Peace Sells és a Holy Wars az a három szám volt, amit muszáj lett volna végigugrálni, ha nem ülőhelyem van. Remek lezárás volt. Nagyon jól éreztem magam, megyek a következőre is, ahol már remélem, megtalálják a gombot a hangosítók. :)
A Slayer szerepléséről nem sokat mondanék, nem a kedvenc bandám, sőt, nem is kimondottan szeretem őket, a számokat sem tudtam megkülönböztetni, hogy épp melyik szól, de remek hangulatot csináltak. Rögtön azzal kezdtek, hogy megtoldták a hangzást 2x18 Marshall hangfallal, ami rögtön annyit tett hozzá az élményhez, ami a Megadeth számára hiányzott a tökéletességhez. Konkrétan majdnem lefújta a hajamat :)
Elismerésem mindkét együttesnek a remek koncertért, és leginkább azért, mert megalakulásuk óta eltelt 30 évben folyamatosan képesek hozni egy nagyon magas színvonalat.
Megadeth setlistje itt, Slayer pedig itt.
Képek: Nagy Attila, Index.