Megjelenés dátuma: 2010. július 13.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=korn.xml]
A Korn 9. lemezén is megmutatta, hogy nem véletlenül tart ott, ahol. A nu metál legelső művelőiként jelentek meg több mint 15 évvel ezelőtt, és ma, amikor a stílus már igen széles körben elterjedt, akkor felállnak, és megmutatják, hogy hogyan is kell ezt csinálni. És ezzel remélhetőleg elindul a Korn 3. nagy korszaka, ahogy azt a cím is sejteti.
És én csak értetlenül nézek magam elé. Abban ugyanis igaza volt Jonathan Davisnek, hogy ez a lemez annyira nem lett többrétű, öszetett album, mint a banda utolsó pár próbálkozása. De ennyire nem gondoltam volna, hogy visszatérnek a gyökerekhez, és ezt úgy teszik, hogy nem egy az egyben koppintják az első két lemezt, meglovagolva annak a sikerét. Emlékeznek arra, hogy kik voltak, de tudják, hogy a Korn is megöregedett. Ennek ellenére együtt járnak a korral, így sokkal kiforrottabb, letisztultabb, mondhatni egyszerűbb lett a Remember Who You Are. És ez bizony működik.
Pedig érdekes módon a hallgatás első pár perce alatt nem ezt érzi az ember. A nyitódal, az Oildale kimondottan jól sikerült, de a hatalmas reklámnak köszönhetően az ember már annyiszor hallotta, hogy egyáltalán nem kapja el az érzés. De nyugi, akik eddig nem követték ekkora figyelemmel a promóciót, nem néztek klippeket, fellépéseket, vagy élő koncertet, (esetleg keményvonalas Korn rajongók) biztos nem így fognak érezni. Aztán jön még két dal, ami megint csak olyan elmegy kategória, de utána indul a daráló. Ugyanis a legjobb dalok a lemez második felére kerültek, de ott sorozatosan követik egymást. A színpadiasabb Move On, a korai Korn-t idéző Let The Guilt Go, vagy a monumentálisabb The Past egytől egyig iszonyatosan jól sikerültek, és egymagukban többet érnek szerintem, mint a cím nélküli legutóbbi lemez. És akkor az utolsó 3 dalról nem is beszéltem, ami meg talán a lemez csúcspontja.
És itt a probléma. Megvan a felvezetés, megvan a csúcspont, csak a levezetés hiányzik. A Holding All These Lies egyszer csak véget ér, és ennyi. A limitált kiadású verzión van ugyan még pár szám a végére, de azért az mégse ugyanaz. Bőven elfért volna még ide néhány dal, és a hiányuk eléggé fájdalmas. Ennek ellenére a Korn abszolute az év egyik legjobb albumával hozakodott elő, aki egy kicsit is szereti őket vagy ezt a stílusú zenét, egyáltalán nem fog csalódni benne. A 4 és a 4.5 csillag között vacilláltam, hiszen a lazább kezdés és a rövidség sajnos negatívként számít bele, de végül legyen négy és fél. Egyszerűen megérdemlik.
Cat szerint: [rating:0.0]
Bruzsy szerint: [rating:4.5]