[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=northernkings.xml]
Fura a helyzet a supergroupokkal. Ha egy neves zenész ugyanis bejelenti, hogy néhány társával együtt új együttest alapít (többször az aktuális bandában való munka megtartása mellett), akkor általában a következő szcenárió játszódik le: a rajongók megőrülnek, körmüket rágva számolgatják a naptárakban a napokat, a debütlemez hatalmas sikert arat, az együttes hatalmas, telt házas koncertturnén vesz részt. Aztán a felhajtás kicsit lecseng, kijön egy újabb, mérsékelt fogadtatás lemez, majd a banda felbomlik a belső ellentétekre hivatkozva. Mert ennyi sikeres zenész már rendelkezik annyi egóval, hogy ne sokáig bírják ki együtt. Természetesen vannak üdítő kivételek is, főleg a 80-as évekből (engem most döbbentett le a tény, hogy a Journey is supergroupként kezdte), de elenyésző hányadban. Ha pedig az elmúlt 10 év felhozatalát nézzük, akkor a Velvet Revolver és az Audioslave esete eléggé valószínűsíti, hogy ez a sors vár a tavalyi év két legjobban várt supergroupjára, a Them Crooked Vultures-ra és a Dead by Sunrise-ra is. De ezzel ráérünk majd akkor foglalkozni.
A 2000 után (újra) beindult supergroup-őrület pedig elérte a metál zene központjának számító Skandináv államokat is, ahogy az várható volt. Az elmúlt 20-30 évben ugyanis annyi sikeres, főleg power- és heavy metálban utazó profi gitárost, énekest termelt ki a zeneipar (csak ízelítőül: Children of Bodom, HammerFall, Nightwish, Sonata Arctica, Stratovarius), hogy bőven van alapanyag. Úgyhogy egyrészt megszületett a rövid életű, nem csak skandináv zenészekből álló Avantasia amiben többek között a Helloween, a Stratovarius, a Within Temptation, a Kamelot vagy a Rhapsody (of Fire) zenészei működtek közre (és amely 5 évvel a feloszlása újjáalakult, hogy idén április 3-án új duplaalbumot adjanak ki - reklámot hallottak). Valamint így jött létre 2007-ben a találó Northern Kings névre keresztelt formáció, méghozzá hasonlóan nem kis nevekkel a tagjai között.
És a dalválasztások... Eddig úgy gondoltam, hogy annak ellenére, hogy készülnek nagyon jó feldolgozások, a túl sok coverrel operáló együttesek általában kóros kreativitás-hiányban szenvednek. Nakérem, ezt most ünnepélyesen visszavonom. A power metál nem könnyű műfaj, főleg a gitárosok számára, és ennek tetejébe még rétegzene is. Ennek ellenére olyan sokrétű zenei palettáról válogatták össze a lemezek tartalmát a srácok, hogy le a kalappal. De komolyan, sose gondoltam volna, hogyha egy lemezen egy Frank Sinatra, egy Depeche Mode és egy A-Ha szám feldolgozása jön egymás után, az ennyire össze fog illeni. És mégis: működik. Persze vannak kevésbé jól sikerült hozzányúlások is, például a "Dead or Alive" című Bon Jovi alapnóta Northern Kinges feldolgozását elég volt egyszer meghallgatni, hogy máris eltűnjön a pipa az iTunesban a szám elől, és az "I Should Be So Lucky" című Kylie Minogue cover se húzta sokáig. De tudjátok mit? Nem érdekel, ha egyszer többségben vannak a zseniális dalok.
De azért azt hozzá kell tennem, hogy a poszt rajongó hangneme ide vagy oda, én is tudom, hogy a Northern Kings sosem lesz kritikus- vagy közönségkedvenc zenekar. Ahhoz nem nyújtanak eleget. De ahhoz viszont pont eleget nyújtanak, hogy időnként feldobják a indie zenébe befásulni készülő rockzenei palettát egy kis klasszikus metállal. És szerintem ez az, ami számít. Na meg az, hogy ennyi stílus és műfaj keveredéséből szinte mindenki találhat magának kedvére valót. És ezt komolyan gondolom. Ha nem jött be egy dal, érdemes egy másikkal megpróbálkozni, ki tudja.
És hogy mit hoz a jövő? Nehéz megmondani egy ennyire elfoglalt tagokból álló együttesnél. Az egyelőre biztosnak tűnik, hogy már dolgoznak a harmadik albumon, és érkezni is fog ha minden igaz egy éven belül. Addig pedig kihúzzuk ezzel a 24 számmal valahogy.
Long live the Scandinavian rock!
