És elkezdődött a visszaszámlálás...
Hogy is lehetne az egyik legjobb módon jellemezni az elmúlt évtizedet másképp, mint hogy belegondolunk: melyek azok az bandák, akik 10 éve még az ismeretlenség homályába bújtak, esetleg még nem is léteztek, manapság pedig a modern rockzene legnagyobbjaiként tartunk számon?
Tíz év sok idő, együttesek jöttek és mentek, de vannak, akik megmaradtak a köztudatban. Belőlük válogattuk ki azt a huszat, akiket nem csak a közönség, hanem a kritikusok is az egekbe emeltek. Természetesen nagyon nehéz egy ilyen listát összerakni, hiszen mindig vannak kimaradók. Nekünk se sikerült mindenkit beletenni, akit szerettünk volna, de hát túl sok jó zenekar született az elmúlt években.
A sorrend kialakításánál az eladási- és játszási adatokon és a díjakon kívül azt is figyelembe vettük, hogy mennyiben járultak hozzá a mai rockzene megújításához. Valószínűleg azok a bizonyos számok a nevek előtt fogják a legnagyobb vitákat szülni, dehát ez is csak egy szubjektív lista, aminek kialakításán kishíján vér folyt a blog szerkesztőségében. De aztán rájöttünk a nagy igazságra: az itt jelenlévők kétségtelenül egyformán és kitörölhetetlenül a rockzene szerves részévé váltak, helyezéstől függetlenül.
Jöjjön hát a TOP 20-as lista első fele, de ne féljetek, a másodikra is csak délutánig kell várnotok (UPDATE: azóta kijött a második rész, itt találhatjátok meg). A nevek, a helyezés és a leírások mellé egy kis meglepetésként mindenkitől mellékeltünk egy dalt, hallgassátok őket szeretettel, miközben azt a kommentet fogalmazzátok, amiben leírjátok a választ a nagy Kérdésre: Ti kiket helyeztetek volna el a listán? Ha elég komment lesz, talán még egy olvasói listát is összesítünk.
És akkor lássuk!
20. | Sum 41 | > |
A kanadai Sum 41 a modern punk-rock zene egyik legkiemelkedőbb tehetsége, akik nem csak a studióban, hanem a turnékon is rendkívül aktívak. Mind a kritika, mint a közönség szereti őket, a temérdek eladott lemez és díj rá a bizonyíték. A "Fat Lip" című dalukat választottuk az alkalomra, hogy bemutassák: nem érdemtelenül kerültek fel a listánkra. |
||
19. | Panic! At The Disco | > |
Nagy bajban lennénk, ha a 2004-ben alapult Panic! at the Disco zenéjének műfaját kéne meghatározni. A zenekar ügyesen vegyíti a punk, a rock és a pop elemeket, de megtalálhatók benne a modern elektronikus zene alapjai is. Több mint 3 millió eladott album és két Grammy jelölés mellett az "I Write Sins Not Tragedies" című daluk videoklippje hozott számukra temérdek MTV VMA jelölést, ezt hallgathatjuk most meg. | ||
18. | Bloc Party | > |
A 2003-ban alakul brit indie együttes számára gyorsan jött a hírnév, legalábbis azután, hogy elkezdtek komolyabb irányban is kilincselni a demo cd-jükkel. A 2005-ben megjelent debütalbumuk még csak az Egyesült Királyságban lett nagy siker, második lemezük azonban már a világ minden pontján elismert és vásárolt lett. A listába az egyik legnagyobb slágerüket, a "Banquet" című számot választottuk. | ||
17. | Gossip | > |
Szögezzük le, hogy Beth Ditto, a Gossip énekesnője nem egy matyóhímzés. De kit érdekel, mert mikor kiáll a zenekar elé és elkezd énekelni, ott állak koppannak súlyosan a padlón. Nem túlzás azt állítani, hogy ő a sikerük titka, mert amúgy a Gossip nem éppen arról híres, hogy túl lennének hangszerelve a számaik. Stílusukat amúgy elég nehéz meghatározni, a pop-punk, a rockabilly és a garázs rock sajátos keveréke. Az idén megjelent, Music For Men című albumukkal hódították meg a világ toplistáit és rengeteg hallgató szívét, épp ezért erről választottuk a "Men In Love" című számot kóstolónak. | ||
16. | Arctic Monkeys | > |
A brit Arctic Monkeys számára gyorsan jött a siker. Már első kislemezük is a brit EP eladási listák élén landolt, a bemutatkozó albumuk pedig egyenesen a csúcsra katapultálta őket – a 2006-ban megjelent Whatever People Say I Am, That's What I'm Not minden idők leggyorsabban fogyó első albuma lett Nagy-Britanniában, és besöpört minden jelentős zenei díjat a szigetországban. Emellett pedig azon első zenekarok között volt az Arctic Monkeys, akik az interneten keresztül terjedtek el, ezzel utat mutatva a többi kezdő, független együttesnek. Egyik legnagyobb slágerüket választottuk meghallgatásra, a második albumon megjelent "Fluorescent Adolescent"-et. | ||
15. | Audioslave | > |
Ugyan a kritikusok mindig is vegyes véleménnyel voltak a Chris Cornellből, a Soundgarden egykori énekeséből és a Rage Against The Machine tagjaiból létrejött supergroupról, nem tagadhatjuk, hogy a közönség szerette őket. Zenéjük hangzásvilágát sokan a Led Zeppelinéhez hasonlították, debütáló albumuk pedig hihetetlen sebességgel lett tripla platinalemez. Választott dalunk az egyik legnépszerűbb számuk lett a második albumukról, a "Be Yourself". | ||
14. | Paramore | > |
Történt egyszer, hogy néhány tizenéves barát elhatározta, hogy ők márpedig együttest fognak alapítani. A szavakat tett követte, a banda pedig berobbant a világ zenei köztudatába. Ez innen távolról mesének hangzik, pedig a Paramore-ral pontosan így történt. 2007-es Riot! című albumukkal lettek világhírűek, azóta pedig kijött még egy albumuk, és megmutatták: igenis érdemes rájuk odafigyelni. Tőlük most az első igazán nagy slágerüket, a "Misery Business"-t hallgathatjátok meg. | ||
13. | Arcade Fire | > |
A 2004-es év egyik legnagyobb sikersztorija a kanadai Arcade Fire nevéhez fűződik. Többlemezes, kiforrott bandákat megszégyenítően érett bemutatkozó lemezük az összes jelentős szakmai médium év végi album összesítésének élbolyában szerepelt. Érdekes, hogy egy független zenei honlap indította el őket az ismertség útján egy majdnem maximum pontszámos, lelkes kritikával. Azóta megjelent második albumukkal sem okoztak csalódást, a szakma és a közönség az indie műfaj meghatározó együttesei között tartja őket számon. 2007-ben megjelent albumukról - melynek nagyzenekari és kórusfelvételei Budapesten zajlottak - a "The Well and The Lighthouse"-t választottuk. | ||
12. | Wolfmother | > |
Minden vérbeli rockrajongó felkapja a fejét, ha Ausztrália a rockzene vonatkozásában kerül szóba. És a Wolfmotherre bizony nagyon is érdemes odafigyelni. 2006-os debütálásuk óta egy emberként imádja őket a szakma és a közönség. De hát ez nem is csoda, lehet nem szeretni azt az együttest, amelyik visszahozta a Zeppelin és a Black Sabbath hangzását a kétezres évekbe? Első albumuk hazájukban ötszörös platina lett, de világszerte szép eredményeket ért el az eladási listákon, bő egy hónapja megjelent második lemezük pedig már most platina Ausztráliában. Hallgassátok meg a Grammy nyertes számukat, a "Woman"-t, aztán hallgassátok meg újra. | ||
11. | Franz Ferdinand | > |
Ritka az olyan, hogy egy együttes már az első kislemezével meghódítjaa slágerlistákat, és általában megfelelően mutatja, hogy bizony oda kell rájuk figyelni. A glasgowi illetőségű Franz Ferdinand esetében ez történt, és ez megfelelő alapot adott ahhoz, hogy már a debütalbumuk is háromszoros platinalemez legyen. És persze a díjeső se maradhatott el. Választásunk mi másra eshetett volna, mint arra a bizonyos első kislemezre. "Take Me Out". |