Megjelenés dátuma: 2011. május 16.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=mona.xml]
Sajnos szó szerint uborkaszezon van felénk is, alig-alig jön olyan zene, amiről érdemes lenne írni. Még szerencse, hogy van egy-két jó lemez a tarsolyunkban pár hónappal ezelőttről. A Mona egy fiatal, de valószínűleg nagy jövő előtt álló banda, hiszen annak ellenére, hogy ez itt a bemutatkozó albumuk, tavaly jelölték őket a BBC Sound of 2011-en, sőt, MTV Awards-ot nyertek Brand New for 2011 kategóriában. Ez azért elég szép így indulásnak, igaz?
Nos, a díjak ellenére nem lehet azt mondani rájuk, hogy egy teljesen új hang lennének a rockzenei palettán. Erre a stílusra, amit játszanak, van egy gyűjtőnevem: U2 revival. Oké, ez csak egy vicc, de a Mona nem az első együttes, akiknél erőteljesen érezhető a világsztár ír banda korai albumainak hatása. Ezt persze engem sosem zavart. Szóval tény, hogy a Mona nem új, viszont frissebb, modern ízt és egyéniséget tud csempészni a számaiba azzal, ahogy a a 80-as évek alternatív rockját napjaink indie stílusával vegyíti.
Az egyik dolog, ami nagyon tetszik ebben az albumban, az az igazi stadionrock hangzás. Az alterrock bandákkal Dunát lehet rekeszteni, mégis kevesen vannak, akiknél ez már a lemezükön így átjön. Biztos vagyok benne, hogy ezek a dalok élőben még hatásosabbak. Aztán amit még meg kell említeni, az természetesen a gitárkezelés: csodás, könnyed riffek festik alá a számokat. Ehhez pedig társul az énekes rekedtes, hajlékony hangja, ami már a legelső dalban magával ránt, és később is majd’ minden számban nagyon nagyot énekel a srác. A Cloak And Dagger minden szempontból remek választás volt albumnyitónak: dinamikus, nagyívű szerzemény, nem csak az alaphangulatot adja meg, de teljesen jól előrevetíti, mire számíthatunk a továbbiakban. A következő Listen To Your Love a refrén alatt pörgő gitárral szeretteti meg magát, csak úgy, mint a Taboo Lights. A Say You Will U2-sabb már nem is lehetne, valószínűleg azért jön be ennyire. A Shooting The Moon viszont már teljesen egyéni, és mennyire jó kis dal! Egyben a lemez fordulópontja, mert innentől még 3 olyan szerzemény jön, amikben egy picike U2-t sem tudtam felfedezni, mégis mindegyik remek. Innen a Pavement-et szeretem nagyon és a gyönyörű lírai albumzáró Special-t.
Nem hibátlan lemez, vannak gyengébb dalok rajta, de összességében egy baromi hangulatos album, sok-sok potenciális slágerrel. Látszik, hogy ezek a fiúk igen tehetségesek, csak még túlzottan támaszkodnak a nagy elődre, de szerintem ez idővel háttérbe szorul majd és jobban ki fog bontakozni a saját stílusuk. Mondanom sem kell, sokat várok a következő lemezüktől.
Cat szerint: [rating:4.0]
Bruzsy szerint: [rating:4.0]