[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=mtr14.xml]
Áprilisban böjtöltünk, de jelentem, a május egészen más volt. Olyannyira, hogy még tartalékom is maradt szűkösebb időkre, viszont ez a bőség most azt jelenti, hogy az albumok többségében nem tudtam igazán elmerülni. Szóval kimondottan javaslom, hogy ha valami tetszik a listáról, próbáld be a lemezt is. Lényeg, hogy most csupa új zenével jövök, és nemcsak változatos lesz - elektro-indie-től egészen az prog-metálig -, de kicsiny kontinensünkről is szállítok pár érdekes bandát.
1. Steal Your Heart – Augustana (Augustana, 2011)
A kaliforniai alterrock banda idén már harmadik albumával jelentkezett. Még nem sikerült teljesen végighallgatnom, de az albumnyitó - és egyben lead single - dal egyből berántott.
2. The Fix – Face Tomorrow (Face Tomorrow, 2011)
Tessék, az első európai, konkrétan holland együttes a listán, és a látszat ellenére ez már a 4. albumuk. Mellesleg esélyes, hogy ismertetőt is fogok írni róla, de biztos ami biztos, itt az egyik legjobb szám a lemezről, ízelítőnek.
3. Bounded Freedom – Outside (The Limit, 2011)
Folytatva a szűkebb környezetünk zenéivel, az Outside pedig egy francia banda. Prog rockot játszanak, ugyan nem a keményebbik vonulatot, de a gitárok mindenképpen figyelemre méltóan nagy hangsúlyt kapnak a számaikban. Szóval az ilyen gitár-suckerek, mint amilyen én is vagyok, biztos felkapják rájuk a fejüket.
4. Pumped Up Kicks – Foster the People (Torches, 2011)
A Foster the People egy fiatal elektro-indie banda, 2009-ben alakultak és ez a debütalbumuk. 1-2 hallgatás nem sokat mond róla, de ez a daluk bűbájos.
5. Juular – Devin Townsend Project (Deconstruction, 2011)
Most biztos sokakat meg fogok lepni, Devin Townsendék ugyanis "kőkemény" prog metált játszanak. Oké, annyira nem kemény, de ez a stílus már általában nem az én asztalom. A Juular viszont kimondottan bejön. Az album június végén érkezik.
6. I Feel Like Dancin' – All Time Low (Dirty Work, 2011)
Folytassuk pop-punkkal. Azt kell mondjam, hogy sajnos nem és nem akar ebben a műfajban értékelhető album érkezni, de egy-egy remek számot azért többnyire sikerül találnom. Ez most éppen az I Feel Like Dancin', amitől tényleg táncolni támad kedvem.
7. Graveyard Shift– Sam Roberts Band (Collider, 2011)
És akkor tessék, itt van egy kis indie-folk. A Collider május elején jelent meg, és ez már Sam Roberts hatodik albuma. Muszáj lesz jobban elmerülnöm benne, mert ez a szám baromi bejövős.
8. Things Will Fall Apart – Jeudah (While We Sleep, 2011)
No, egy újabb európai, közelebbről svéd experimentál-indie banda. Érdekes, hogy ez az album úgy született, hogy az együttes két tagját 800 km. távolság választotta el egymástól. Már csak ezért is figyelmet érdemelnek, ráadásul ez az albumnyitó csodás - az eleje elég lassú, de ne adjátok fel, a végére gyönyörűen kiteljesedik a dal.
9. Chase the Sun– Freestate (Unify, 2011)
Így a vége felé keménykedjünk még egy kicsit :) A Freestate az a fajta altermetál banda, ami nekem mostanában eléggé hiányzik. Olyasmi zenét játszanak, mint a Shinedown, bár nem mondom, hogy annyira jók, de ez az album kimondottan élvezetes.
10. Goodbye – Empyr (Unicorn, 2011)
Stílszerűen ezt a számot hagytam utolsónak, de remélem, azért eljuttok idáig, mert a Goodbye egy gyönyörű indie dal, a refrénje miatt nem lehet nem szeretni. Az album nem igazán tudott megfogni, de ennek a számnak mindenképpen itt a helye.