Megjelenés dátuma: 2011. február 4.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=dalriada.xml]
Először is egy töredelmes vallomással kezdeném: kevés magyar zenekart szeretek, ebből adódóan kevés magyar zenét is hallgatok, és néhány kivételtől eltekintve a folk-metal sem áll túl közel hozzám, de a Dalriada mégis az egyik kedvenc zenekarom már hosszú évek óta, így természetesen tűkön ülve vártam az új album, az Ígéret megjelenését. Az elsődlegesen kitűzött októberi dátumnál ugyan kicsit tovább tartott ez a várakozás, de ennek örömteli oka van, hiszen a zenekar az egyik legnagyobb európai független metal kiadóhoz, AMC-hez szerződött és emiatt csúszott a megjelenés február 12-re. Persze Ficzek Andrisék gondoskodtak róla, hogy addig is egy kicsit ismerkedhessünk az új dalokkal, hiszen a Hajdútánc és a Hozd el, Isten című nótákat már meg lehetett hallgatni, sőt, az előbbihez klip is készült, melyből már ki is derült az album egyik nagy újdonsága: ezúttal Laura is fog hörögni. De az Ígéret nem csak emiatt lett érdekes album.
Egy majd’ 3 perces népzenei intróval indul a lemez, melyet a Fajkusz Banda ad elő, akik már hosszú évek óta dolgoznak együtt a Dalriadával, és nagyban köszönhető nekik is a zenekar hangzása. Ezután a már említett két dal következik. A Hajdútánc a hörgős részek ellenére is egy igazán pörgős, mulatós szám, hangsúlyos népzenés részekkel. A Hozd el, Istent egy erdélyi népdal ihlette, és a dal legfontosabb üzenete az, hogy a legnagyobb nehézségek ellenére sem szabad feladni. Ebben a számban csak tiszta ének van és a refrént duettben énekli Laura és Andris, illetve érdekes a szintetizátor és a népzenei hangszerek együttes használata, amely szintén az album egyik újdonsága és több dalban is előkerül. A Mennyei harang egy székely ballada alapján íródott, mely egy égbe ragadott lány tragédiáját meséli el. Ének szempontjából az album egyik legnehezebb dala, melyben Laura igazán megmutathatja, hogy mit is tud, a szám zárása pedig egy duettben hörgés, ami elég érdekes, de jól passzol a hangulathoz. A címadó Ígéret népzenés résszel indít, majd érkeznek a gitárok és Tadeusz sűrű, két lábdobos játéka. A dal egy bujdosó történetét meséli el, gyönyörű refrénnel, melyben azért a remény szikrája is felragyog: „Új nap, új ígéret”. Az Igazi tűz szintén a népi hangszerekkel indít és a zenekar a Dalriada alapító tagja, a mindössze 23 évesen elhunyt Hende Péter emlékének ajánlja a dalt. Laura és Andris váltott énekével kezdődik a nóta, hegedűs és zúzós gitáros-dobos kíséret mellett, majd az album legszebb refrénjében találkozik a két énekes hangja. „Valahol egyszer, álmomban talán, el nem sírt könnyeim taván véget ér majd bús emlékezet, elfeledve a hosszú éveket.”
Itt akár két részre is lehetne osztani az albumot, hiszen ezután négy hasonló hangulatú dal következik. Az első a Kinizsi mulatsága, amely a híres 1479-es Kenyérmezei csatát idézi meg, ahol a diadal után a legenda szerint Kinizsiék a törökök csontvázaival jártak győzedelmi táncot. Egy igazi csatadal ez, a dobnak és a népi hangszereknek köszönhetően szinte halljuk a lovak vágtázását, majd Laura és Andris ezúttal is együtt éneklik a refrént, és egy hörgős rész zárja a dalt. A Hadak útja szintén egy hasonló témájú szerzemény, mely Csaba királyfinak állít emléket, aki fogadalmat tett, hogy vész esetén visszatér seregével a Csillagösvényen, hogy megóvja a székelyeket. Már a kezdés is érdekes, hiszen dobbal és basszussal indul a dal, majd hörgős és tiszta férfiének következik, majd a refrénnél Laura is csatlakozik. Ezután pedig jön az igazi „jutalomjáték” az album talán két legjobb dalával. A Leszek a Csillag- nekem ez most a személyes kedvencem – egy elképesztően gyönyörű és fülbemászó alaptémával indít, melyet előbb szintetizátoron hallhatunk, majd csatlakozik a Fajkusz Banda és a gitárok is és a motívum végigkíséri az egész dalt, melynek alapját egyébként régi kelta és táltos énekek képezik. A záró Leszek a Hold pedig felteszi az egészre a koronát. A dal sokban hasonlít az előzőhöz és különlegessége, hogy ősi finn nyelven hallhatjuk benne a Korpiklaani énekesét, Jonnét is. Az egész számnak olyan hangulata van, mintha éjszaka lennénk egy sötét erdőben, ahová valahonnan messziről beszűrődik Laura hangja, miközben Jonne egyfajta táltosként kántálja a finn szövegeket a Holdanya segítségül hívására. Az albumot egy 50 másodperces outro zárja, melyben a népi hangszerek és a táltos ének hangulata köszön vissza.
Összegezve a dolgokat, az Ígéret egyértelműen a Dalriada eddigi legjobb albuma, melyen a már jól megszokott hangzásvilág mellett egy kis kísérletezés is megjelenik néhány dalban és még az is kiderül, hogy Laurának a hörgés is jól megy, még ha első hallásra egy kicsit furcsán is hat. Egy béna szóviccel élve, a Dalriada beváltotta az Ígéretet, és mindaz megtalálható az albumon, amiért nagyon lehet őket szeretni és amiért a hallgatása közben igazán büszkék lehetünk magyarságunkra, anélkül, hogy egy percig is kérkednének azzal.
Vallomással kezdem, így azzal is zárom. Nagyon kevés olyan album van, amelyet többször is végighallgatok elejétől a végéig, főleg egymást követő napokon. Az Ígérettel ez két nap alatt hétszer is megtörtént és még mindig találok újdonságokat a dalokban. Ez bizony 5/5 csillag, és bátran ajánlom azoknak is, akik még csak most ismerkednek a bandával és/vagy a folk-metal műfajjal, mert ennél jobb albummal nem is kezdhetnék.