Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 15.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=wni.xml]
Az együttest két barát alapította, a mai napig ketten játszanak, a "hivatalos" felállás szerint egyikőjük a dobokért, másikuk pedig minden másért felel. Műfajilag nehéz besorolni, mit is játszanak, igazából annyi fajta hatás és stílus felfedezhető ebben a mindössze 5 számban is, hogy lehetetlenség lenne mindet leírni. Összefoglalóan talán az indie írja le őket legjobban, de mondom, ez nem jelent még semmit. Kicsit psychedelic (nem lehet nem észrevenni az utalást a banda neve és Jim Morrison, a psyrock talán legnagyobbjának története között), kicsit stonerrrock, de bőven előfordulnak még benne alterrock vonások is. Egyszerűen minden dal más sémára épül, nincs két egyforma közöttük, és ettől lesznek kiemelkedők.
Sokkal többet nem nagyon lehet írni, ezt a 12 percnyi időt megéri rájuk szánni, mert igazán különlegesek, jó hallgatni ezt a fajta zenét. Mivel totál ismeretlenek, csak bizakodni lehet egy hosszabb albumban. De úgy tűnik, nem csak nekünk tűnt fel a tehetségük, mert pont mai a hír, hogy a BBC Radio Wales szerepeltetni fogja őket friss, feltörekvő együtteseket bemutató műsorukban. Itt az első nagy lehetőség a kiugrásra, addig pedig hallgassuk újra és újra ezt a demó EP-t, mert ez bizony iszonyatosan jól sikerült.
És bár nem szokásom a vásárlás mellett kampányolni, de most megteszem: ha tetszett a lemez, vegyétek meg, még két fontba se kerül, az 520 forint. Ennyit mindenki ki tud fizetni, és ha valakik megérdemlik, akkor ők azok.
Cat szerint: [rating:4.5]
Bruzsy szerint: [rating:4.5]