- Bejutottunk a Goldenblog 2010 Kultúra / Szórakozás kategóriájának legjobb 50 blogja közé! Köszönjük szépen a megtiszteltetést, igyekszünk ezentúl is az eddigi minőséget produkálni. :-)
- Trent Reznor, a Nine Inch Nails atyaúristene fogja szerezni a készülő The Social Network (Facebook-film) zenéjét. A filmet egyébként David Fincher (He7edik, Harcosok Klubja) rendezi és Aaron Sorkin (Az elnök emberei, Charlie Wilson háborúja) írja, ez a három név pedig több mint elegendő a várakozási mutatók égbe ugrásához.
- Június végén a londoni Hyde Parkban lépett fel a Kings of Leon, akik 4, eddig kiadatlan dalt is eljátszottak a nagyérdeműnek. Még címeket is közöltek hozzájuk, bár meg kell jegyezni, hogy a 'Southbound', az 'Immortals' és a 'Radioactive' megnevezés még változhat. És hogy miért mondom ezt? Csak azért, mert Caleb Followill frontember közölte, hogy kicsit rosszalkodtak, és felvették az új lemezt. Mi ez, ha nem a hét jó híre?
- Augusztus 3-án, a lemez megjelenésének 10. évfordulójára a Queens of the Stone Age újra kiadja a a kritikai és közönségsikert meghozó, Rated R című második albumukat, méghozzá bővített változatban. A kiadvány egy b-side és koncertfelvételekkel telezsúfolt második lemezzel fog érkezni, a rajongók gondolom most minimum örömtáncot lejtenek.
- A Fuel a honlapján jelentette be a hírt, hogy új gitárosuk van, Jasin Todd, a Shinedown ex-hútrépője személyében.
- Zenés film készül a The Kinks 1976-os lemezéből, a Schoolboys In Disgrace című albumból. A rendező, Bobcat Goldthwait szerint egy gonosz eredettörténetéről fog szólni, és lényegében egy "high school musical" mindazoknak, akik gyűlölték az eredeti, csöpögős "High School Musical"-t. Kíváncsi vagyok. Mármint arra, hogy kicsi vagy ótvarnagy bukás lesz-e.
- A The Black Crowes idén ünnepli a 20. születésnapját, amit egy különleges, akusztikus lemezzel kívánnak megünnepelni, hogy aztán "meghatározatlan időre" szüneteltessék működésüket. A Croweology című lemez augusztus 3-án fog érkezni, és egy single áráért lehet majd hozzájutni, mintegy köszönetképpen a rajongóknak. Hát igen, ha én is eladnék 20 millió lemezt, én is ilyen nagylelkű lennék.
- A világ egyik talán legalulértékeltebb punkbandája, a NoFx egy 30 számos giga-válogatás kiadását tervezi, amelyen az elmúlt 25 év kiadatlan és b-sides dalai lennének rajta. Nem valószínű, hogy nagy áttörés lesz, de a rajongók tuti örülnek.
- Prince a héten kiadott egy nyilatkozatot, hogy a hamarosan megjelenő új lemezét ne is keressék az interneten (mármint hivatalosan letölthető formában a zeneboltokban), mert őt ez nem érdekli, szerinte az internet felett eljárt az idő. Az internet szerint meg Prince felett járt el az idő, de mindegy.
Heti hírek (06.28-07.04)
2010.07.07. 19:01 Bruzsy
Szólj hozzá!
Címkék: Trent Reznor Prince Queens of the Stone Age Kings of Leon Fuel The Black Crowes The Kinks NoFx
A bejegyzés trackback címe:
https://rockonlelkek.blog.hu/api/trackback/id/tr565802582
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.