A múlt héten véget ért a Glastonbury, amiről mondhatjuk, hogy az indie és a brit new wave rajongók elsőszámú nyári célpontja. A héten idehaza a Volton tombolhatnak a szórakozásra vágyók. És úgy tűnhet, elfeledkeztünk Németország legnagyobb zenei fesztiváljáról, a Rock am Ring és Rock im Park párosról, ami idén ünnepelte 25. és 15. születésnapját.
Ha a Glastonbury az indie fellegvára, akkor a nürnbergi fieszta a hagyományos rock and rollé. Kőkemény buli 3 napon keresztül, 2 fő helyszínen, több mint 50 fellépővel, és majd' 200 ezer látogatóval. Csak egy kis részlet a 2 évvel ezelőtti felhozatalból, a tavalyiból, és persze az ideiből. Csábító, mi?
És hogy miért fájdítom a szíveket, ha egyszer már vége van? Azért, mert a Rock am Ring egyike azoknak a fesztiváloknak, amiket a nemzeti tévék teljes egészében élőben közvetítenek! És ha már ezt teszik, úgy gondoltuk: miért ne mutathatnánk meg a hangulatot azoknak, akik lemaradtak?
Így hát szucsitg segítségével elkészítettük a Rockonlelkek első video-mixtape-jét, egy filmet a Rock am Ring fesztiválról. Több mint egy órányi válogatás a 3 nap legjobb pillanataiból és koncerteiből, olyan előadókkal, mint az Alice in Chains, a Bad Religion, a Bullet for my Valentine, az Editors, a Gossip, a HIM, a Kasabian, a KISS, a Motörhead, a Muse, a Onerepublic, a Rammstein, a Rise Against, Slash, a The Sounds, a Them Crooked Vultures és a Volbeat. Csak így, névsorrendben, tracklist nélkül, hadd legyen kicsivel még több izgalom.
Remélem örömötökre lesz a film, amibe nem kevés órányi munkát öltünk, és sikerül kicsit fesztiválhangulatot teremteni az otthonokba is. És talán kis lökést is ad majd ahhoz, hogy kik is azok, akiket mindenképpen látni kell élőben - a Rockonlelkek staffot például ez a Muse koncert győzte meg, hogy mindenképp ott kell lenni a Szigeten.
A két videó egyelőre Vimeo-ra lett feltöltve, de ha kéritek (csak nyugodtan), megosztom majd jobb minőségben, mkv formátumban is. Higgyétek el, megéri rááldozni azt a 1,5 órát, mert a hangulat valami elképesztő, a koncertek pedig lenyűgözőek.
És jövőre ott leszünk élőben is, ugye?
[flashvideo file=/upload/video/2010/rockamring.flv playlist=none height=289 width=460 /]
[flashvideo file=/upload/video/2010/rockamring2.flv playlist=none height=289 width=460 /]