Ha már a múltkor elkezdtük, folytassuk továbbra is a 70-es évekkel, hiszen alapanyag van bőven. Ugyan a rockzene folyamatosan fejlődik, de sose alakult ki egyszerre annyi új műfaj és irányzat, mint ebben az évtizedben. Ahogy az addig megszokott rockzene elkezdett keveredni más műfajokkal, mint például a folkzenével vagy a blues-zal, természetes volt, hogy megszülessenek a fúziós műfajok, mint ahogy a pszichedelikus rock és a 60-as évek keményebb gitárriffeket használó rock and rolljából is létrejött a korszak meghatározó stílusa, a hard rock, és az ebből szépen lassan kinövő heavy metal.
De a természetes fejlődésen kívül bőven akadtak újítani akaró, vadonatúj hangzása törekvő bandák, így született meg a lázadó, szárazabb és hangosabb hangzású punkzene; a lágyabb, tökéletesen megkomponált és felépített dalokkal és albumokkal operáló progresszív rock vagy a már múltkor is megemlített glam rock.
A rockzene hihetetlenül népszerű lett, újabb és újabb bandák alakultak, alakították egy kicsit saját képükre az adott műfajt, ez adott táptalajat az eljövendő évtizedek folyamatos fejlődéséhez. Ugyanakkor a mainstreamségnek köszönhető az is, hogy az ezekre a műfajokra ráunt fiatalok az évtized végére és a 80-as években mintegy "lázadásként" létrehozták a mai, modern rockzene alapjait. De ez már egy másik történet, lássuk hát, mit érdemes még tudni a 70-es évekről:
- A 60-as évek több rock-ikonjának a korai halála volt az, ami kicsit lehűtötte a lázadó, a világot egyből meghódítani akaró zenészeket, amelyek közül többen ekkor fedezték fel maguknak Bob Dylant és stílusát. Megszületett a country-rock és a southern-rock, és olyan nagy nevű, ma is működő együttesek jöttek létre, mint az Eagles vagy a Lynyrd Skynyrd.
- Utóbbiakhoz köthető a kor egyik legsúlyosabb szerencsétlensége is: 1977. október 20-án az épp koncertturnéján lévő együttes repülőgépe lezuhant, az együttes tagjai közül hárman azonnal meghaltak a becsapódást követően, köztük a Lynyrd Skynyrd "szíve és esze", Ronnie Van Zant énekes-szövegíró és Steve Gaines gitáros-zeneszerző. Az együttes többi tagja is súlyos sérüléseket szenvedett, és a tragédiát követően feloszlottak - hogy aztán tíz évvel később Van Zant fivére élessze újra a legendás bandát.
- Míg az amerikaiaknál a Ramones, a briteknél a Sex Pistols indította el a punkzenét. A zenekar mindössze 3 évig létezett, és egyetlen egy albumot adtak ki ez idő alatt, mégis a legnagyobb úttörők között tartják számon őket, és ez azért teljesítmény. A banda stílusa és üzenete egyébként eléggé megbotránkoztatta a briteket, a rádiók több számukat nem voltak hajlandó lejátszani, a God Save the Queen című daluk miatt pedig a BBC még a single-k toplistáját is megmachinálta, csak hogy ne kerülhessen az első helyre. A rádió csak a 2001-ben kért elnézést a művéért, és egyben elismerte, hogy 1977-ben a dal tényleg az élen szerepelt a listán.
- A Sex Pistols által kitaposott úton indult el a The Clash és a The Fall is, ám ők visszavettek egy kicsit a dühös és lázadó hangzásból, és elkezdtek egy megfontoltabb, átgondoltabb punkot játszani.
- 1973-ban mutatták be George Lucas American Graffiti című filmét, ami egy nem várt hatást gyakorolt a zenei életre: az emberek újra felfedezték az 50-es és korai 60-as évek zenéjét. Többek között ezt a hullámot lovagolta meg Tom Petty, aki így azon kevés előadók között maradhatott a zenetörténelemben, akire nem nagyon hatottak más műfajok, de a new wave hangzás is sokat köszönhet az újonnan feltámadt surf rocknak.
- A hard rockra és a progresszív rockra már a 70-es évek vége felé kezdtek ráunni az emberek, de a létrejövő új műfajok még nagyon frissek és "másak" voltak a mainstream sikerhez. Annyira, hogy nagyon sokáig a new wave-t és a punkot egymás teljes szinonimájának tekintették. Csak az évtized vége felé kezdett tudatosan is szétválni a két műfaji megnevezés, holott addigra már olyan pop-rock és power pop bandák, mint a The Knack vagy a Cars már régen ismertek és elfogadottak voltak, köszönhetően a rendkívül populáris dallamoknak és zenei kompozícióknak.
- A hetvenes években jelentek meg az úgynevezett énekes-zeneszerzők, azok a zenészek, akik maguk írták és maguk is adták elő a számaikat. Neil Young, David Bowie, Bruce Springsteen vagy Cliff Richard is ekkor lett hihetetlenül népszerű, de például a The Yardbirds-ből kilépett Eric Clapton is sikeres szólókarrierbe tudott kezdeni az évtizedben. Külön kategóriát képez Carlos Santana, aki gitárosként alapított maga köré együttest, folyamatosan cserélődő zenészekkel.
- A korai, 60-as évekből eredő, tradicionális heavy metal a 70-es évek végén kezdett más formát ölteni, olyan együttesekkel, mint a Black Sabbath, a Deep Purple vagy a Judas Priest, hogy aztán a következő évtizedben inspirációt és alapot jelentsenek a mai heavy metalként ismert műfaj és számtalan elágazásának megteremtőinek.
Tracklist:
- Cars: Just What I Needed
- Boston: Peace of Mind
- The Knack: My Sharona
- Blue Öyster Cult: Don't Fear the Reaper
- Sex Pistols: Anarchy in the U.K.
- Thin Lizzy: The Boys are Back in Town
- Cliff Richard: Devil Woman
- David Bowie: Life on Mars?
- Judas Priest: Better by You, Better than Me
- Foreigner: Juke Box Hero
- Eagles: One of these Nights
- Pink Floyd: Money
- Fleetwood Mac: Go Your Own Way
- Dire Straits: Where Do You Think You're Going?
- The Clash: I Fought the Law
- Bruce Springsteen: Born to Run
- Black Sabbath: Heaven and Hell
- Lynyrd Skynyrd: Gimme Three Steps
- Rod Stewart: Sailing