Megjelenés dátuma: 2009. június 23.

[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=gossip.xml]

Na most, kezdem kicsit hülyén érezni magam, hogy én itten megint egy énekhangot fogok isteníteni. De higgyétek el, teljesen véletlenül alakult így. Ráadásul  egy nőről van szó, ami nálam azért számít kivételesnek, mert nem igazán szeretem a női énekeseket.  A rockzenét nekem karakteres, tökös férfi hangokkal lehet eladni - bár a Gossip zenéje nem is kimondottan rock, inkább ilyen feszes popos, rockabillys, kicsit punkos valami. De hogy az elején kezdjem: a Music for Men (WTF?!) esetében az történt, hogy számos oldalon akadtam bele pozitív kritikákba, ezért pár hete bepróbáltam. De nem tetszett, úgyhogy sokáig nem jutottam vele. Ezeknek az albumoknak azért szoktam adni még egy esélyt - hátha csak hangulat, a front az oka, vagy az, hogy letört a körmöm :) Nos, ez tegnap este jött el, amikor a játéklistámat böngészve gondoltam, akkor halljuk még egyszer... és hihetetlen, de szinte azonnal berántott.

Lehet sikeres egy zene csak az énekre építve? A banda ugyanis nem sokat ad a hangszerelésre, legtöbbször egy kis gitár, némi dob, azt jónapot. Sőt, van olyan számuk, aminek az alapja mindössze egy halál egyszerű szintetizátor klimpírozás. Mindez nevetséges is lehetne, ha nem Beth Ditto énekelne fölötte. Az album legütősebb nótája a "Heavy Cross", szerintem ez még azoknak a keményvonalasoknak is tetszeni fog, akik amúgy ki nem állhatják a "tingli-tanglit". A "For Keeps" a vokálja miatt tetszett meg azonnal, a "Four Letter Word" pedig azért, mert lehetőséget ad Beth-nek, hogy a szinte nulla zenei alapra pazarul sokszínű hangját kibontsa. De igazából minden számban találni valamit, ami miatt nagyon szerethető ez az album.

Cat szerint: [rating:4.5]

Bruzsy szerint: [rating:0.0]