Megjelenés dátuma: 2011. július 12.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=sublimewr.xml]
Furcsa és keserű sorsra ítéltetett a 90-es években a Sublime - a ska és a punk remek egyvelegét játszó együttest épp kezdte volna a nagyközönség is szélesebb körben felfedezni, amikor 1996 májusában, egy hónappal a banda stúdiódebütjének megjelenése előtt meghalt Bradley Nowell énekes-gitáros. A hír után rögtön beindult katasztrófamarketing következtében pedig a Sublime lemeze hatalmas sikert aratott az Egyesült Államokban, de hát ki akar magának ilyen reklámot? Az együttes feloszlott, pont amikor a legnagyobbak lehetett volna (azért utána még évente kiadtak egy válogatást, koncertfelvételt vagy egy akusztikus felvételt) .
Azóta eltelt 15 év, a műfaj már csak Latin-Amerikában és a spanyoloknál szárnyal, a Sublime másik két tagja pedig úgy döntött, hogy egy koncerten felfedezett fiatal énekes-gitárossal, Rome Ramirezzel újra nekifutnak a közös zenélésnek, és ha már ott van a Sublime név, miért hagyják veszni? Az eredeti használatában ugyan nem sikerült megegyezni, de a rendkívül kreatív Sublime with Rome néven meg is jelent az új lemez.
Az biztos, hogy Rome hangja és stílusa egy teljesen új színt vitt az együttes zenéjébe, nyoma sincs annak, hogy itt Nowell minden manírját le akarnák utánozni - ez pedig dicséretes, általában ismerve a frontemberük elvesztését követően is tovább játszó zenekarok viselkedését. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek a dalok között a korábbi szerzeményekre kísértetiesen hasonlító darabok, de legalább nem az egész koppintva lett.
A műfaj továbbra is maradt, bár sokkal közelebb érzem a skához mint az utolsó lemezt, még akkor is, ha egy kicsivel modernebb és reggae-irányúbb lett. Természetesen mivel az elmúlt években nem sok hasonló zenében volt részünk (Európában egyedül a Ska-P az, aki állandó fesztiválzenekarnak számít), elsőre egy kicsit szoktatni kell a hangzásvilághoz a fület, de megéri kitartani.
De nem csak ez lehet az oka annak, hogy az első pillanatban nem feltétlenül jön be a lemez. Ugyanis az igazán jó számok a második felére kerültek, az első olyan, aminél elégedetten csettintettem, a negyedik Murdera volt. Ami nem túl jó, tekintve azt, hogy az eddig megjelent két kislemez a nyitó Panic és a harmadik Lovers Rock lett. Mindkét szám egy teljesen tipikus és ötlettelen, önmagát újra és újrafelhasználó dal, nem is értem, ezt hogy gondolták.
Persze a maradék nyolc szám közül se nyerte el mind a tetszésemet, de az a néhány, amit ki tudok emelni, azt csak dicsérni tudom. A tempós és gitárokban gazdag My World például alapjáraton a kedvenc Sublime számomra (Same In The End) hasonlít, de még pont annyira, hogy ne koppintásnak hanem méltó folytatásnak érezzem. A Take It Or Leave It vagy a You Better Listen tipikusan a meleg nyári éjszakákra illő laza szórakozást sugározzák, és ezekben remekül jön ki Rome hangjának sokszínűsége is. A Wiz Khalifa vendégszereplésével fémjelzett albumzárót pedig a gitárok teszik hihetetlenül fülbemászóvá.
Sajnos maga a lemez elég rövidkére sikeredett, és bár hiába van belőle Deluxe változat, a három új dalból csak az extrahosszú Dynamite ér valamit. A Safe and Sound valami elektro-borzalom lett, jóérzésű ember nem ront el egy ilyen dallal egy ilyen hangulatos lemezt, a Lovers Rock akusztikus verziója pedig semmivel se jobb, mint az eredeti.
De a lemez meghallgatása mégis pozitív az összkép. Bevallom őszintén, én is meglepődtem, hogy mennyire jól sikerült lemezt tudtak összehozni, főleg annak tekintetében, hogy eredetileg meghallgatni se nagyon akartam a korongot. Mert bár a név is mutatja, még ha nem feltétlenül ennyire egyértelműen is: ez már egy másik Sublime. Egy olyan, aminek esélye lehet kiélvezni azt a sikert, amire 15 éve volt lehetetőség. Hangulatos, stílusteremtőfeltámasztó album lett a Yours Truly, Rome Ramirez hangja pedig kitűnő választás lett az együttes zenéjéhez és méltó Bradley Nowell emlékéhez.
Cat szerint: [rating:4.0]
Bruzsy szerint: [rating:4.0]