Megjelenés dátuma: 2010. március 9.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=empires_bang.xml]
Az Empires második albumát rongyosra hallgattam az elmúlt pár hétben, mondhatni új kedvencem lett ez a kis ismeretlen, chicagói banda, szóval itt az ideje, hogy terjedjen a hírük és kikerüljön a blogra ;) Hogy mit lehet róluk tudni? Hát, nem sok mindent, a Wikipedián is csak kábé 2 bekezdést szenteltek nekik: 2006-ban alakultak, a debütalbumuk 2008-ban jött ki, a Bang pedig, mint említettem a második.
Persze ahogy az lenni szokott, nem elsőre fogott meg az album. Hanem másodszorra :) Szóval az van, hogy erre a 8 számra rá kell szánni azt a bő fél órát és meghallgatni úgy, hogy csak erre figyelünk. Nagyon gyorsan, már az albunyitó Voodooized közben kiderül, hogy kincset találtunk, egyszerűen annyira profin van ez a szám felépítve. És az is kiderül azonnal, hogy mi az Empires legnagyobb erőssége: az énekhang. Olyan, mint Eddie Vedder (Pearl Jam) és Enrique Bunbury (Heroes del Silencio) keveréke, hihetetlen felhúzza a számokat. Talán a címadó Bang-ban ütközik ez ki legjobban, mellesleg ez a dal az album egyik legjobbja. Egy ilyen hang nagyon sokat tud hozzáadni a számokhoz, vegyük csak a kedvencemet, a Hello Lover-t: nem is kell érteni a szövegét, a túlfűtöttség lazán átjön anélkül is. És meg kell mondanom, a többi dal is egytől egyig remek: az Intruder egy pörgős, vidám darab, az I Know You Know egy lassabb, érzelmesebb szerzemény, az albumzáró Animal pedig az, tudjátok, ami ha felcsendül koncerten, megjelennek az öngyújtók lángjai a levegőben. Talán csak a második, a Damn Things Over marad el egy kicsit a többitől, de ezzel együtt ugyanúgy szerethető.
Picikét rövid ez az album, de inkább legyen rövid, mint hogy kevésbé sikerült számokkal töltsék fel a megszokott 11-12 dalos lemezre. Ha pedig valakinek tetszik a zenéjük, akkor a debütalbum a maga 15 dalával kárpótol - ja, és mellesleg ingyen letölthető innen, a banda oldaláról. Ami pedig az értékelést illeti: mindig elhatározom, hogy szőrösszívű leszek, és nem osztogatom olyan "lazán" az 5 csillagokat, de a Bang annyira megérdemli, hogy nagyon. Mert egyszerűen nem tudok betelni ezzel az albummal.
Cat szerint: [rating:5.0]
Bruzsy szerint: [rating:4.0]