Megjelenés dátuma: 2010. szeptember 14.
[mp3player width=177 height=240 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=volbeat.xml]
Pár hónappal Bruzsy után rajtam a sor, hogy egy olyan albumról írjak ismertetőt, amit senki nem nézett volna ki belőlem; heavy metal következik ugyanis… Jó-jó, gyorsan pontosítok, mielőtt még megint megkapnám, hogy "a Volbeat nem heavy metal": valóban, ezek a dán (!) srácok egészen furcsa fúziós rockot nyomnak. Fogták ugyanis a klasszikus rock ’n' rollt, a rockabilly-t, a heavy metalt, és létrehozták belőle a saját hangzásukat. El kell ismerni, zseniálisan működik a dolog.
Na most, úgy kell az egészet elképzelni, hogy többnyire a heavy metal tipikus gitár riffjei alkotják a számok gerincét, a ritmus azonban inkább a rock ’n' roll sajátja. Ez így elég furán hangzik, de amikor az elmélet ilyen tehetséggel találkozik, hihetetlen fülbemászó dalok születnek. Valahogy az az érzése az embernek, hogy a fiúk egyszerre rajongói Elvisnek és a Metallicának - utóbbiakkal turnéztak is egy kicsit, előzenekarként -, és a két sztárt elválasztó évtizedeket hidalják át a zenéjükkel (a stílust amúgy a szakma death 'n' roll-nak titulálja). Vegyük például mindjárt a nyitódalt, a The Mirror And The Ripper-t. A kezdő gitárok alapján egyből a heavy metal ugrik be, de amikor rákezd az énekes, az alatta pattogó ritmus már tipikus rockabilly. A 16 Dollar annyira rock ’n' roll, hogy erre még Fenyő Miki is széles mosollyal ropna. A Heaven Nor Hell egy kicsit szolidabb rock nóta, szájharmónikával, gyönyörű gitárszólóval, az album egyik legjobbja. A Who They Are egy kimondottan kemény dal, a kezdő riffje egyenesen zseniális, erről nem tudok lejönni. Az ez után következő Fallen-ért sok hard rock banda biztos akár ölni is tudna, hogy az övék lehessen - fantasztkus szerzemény. A 7 Shots eleje a bendzsóval hozza a vadnyugati fílinget, de aztán átcsap igazi heavy metal zúzásba, később A Warrior's Call-ból pedig már megint Elvis kacsintgat.
Najó, nem ragozom, egyedül az Evelyn az a dal, amit már az első hallgatásnál átugrottam, az tényleg nem az én világom. De ettől függetlenül nálam ez az album a mennybe ment - a 2007-es Rock the Rebel/Metal the Devil-t ismerem és szeretem tőlük, de a Beyond Hell/Above Heaven még annál is jobb, talán mert a három műfaj kiegyensúlyozottabb keveréke. A zenekar érdeme pedig nem kevesebb, mint hogy közelebb hozta hozzám a heavy metalt, és ez nem kis dolog... Szóval ha hozzám hasonlóan nem vagy kimondottan a metal a rajongója, akkor is mindenképp próbálkoz be ezzel az albummal – valószínűleg igen nagy meglepetést fog szerezni. Ha pedig még mindig nem győztelek volna meg, csak pillants az értékelésre ;)
Cat szerint: [rating:5.0]
Bruzsy szerint: [rating:5.0]