(Az írás első fele itt olvasható.)
A Brian Johnson-éra (1980 - napjainkig)
Brian Johnson épp egy-slágeres csapatát, a Geordie-t próbálta feltámasztani, ám ez nagyon nem akart sikerülni, ezért szakított időt a meghallgatásra. Biliárdozni kezdett a meghallgatás helyszínéül szolgáló kocsmában a csapat hangtechnikusával, és mikor jött volna, annyira belemerült a játékba, hogy nem akarta abbahagyni. Ez a hozzáállás tetszett Youngéknak, és miután végül előadta a Whole Lotta Roset, és még több más egyéb számot a maga stílusában, világossá vált: ő lesz az új énekes. Hét héttel Bon halála utána a kiadó és a zenekar bejelentette Brian Johnson debütálását, és a Back in Black című albumot.
[caption id="" align="alignright" width="175" caption="Back in Black"]
[/caption]
Senki nem gondolta volna, hogy ez lesz minden idők legsikeresebb hard rock, és úgy egyáltalán rock and roll stílusban előadott albuma, és a világ második legnagyobb példányszámban eladott lemeze (az első ugye Michael Jackson Bad című korongja volt). A Back in Black 1980-ban jött, látott és győzött. A Hells Bells című kezdő szám és a címadó Back in Black Bonnak állít emléket. Ezen kívül emlékezetesek maradtak még a Shoot to Thrill, a Given The Dog a Bone, a Let Me Put My Love Into You és a You Shook Me All Night Long című dalok is.
Ezt követte egy évvel később a For Those About To Rock - We Salute You, ami soha nem érte el a Back in Black sikerét, bár a kritikusok közel olyan jónak ítélték. Innen a történelmi témájú Night of the Long Knives és a C.O.D. volt maradandó, meg persze a kezdő For Those About To Rock - We Salute You című dal. Ezután jött a lagymatagabb (kritikusi és rajongói szemmel is ezt kell mondanom) Flick of the Switch. Neve alapján Brianék váltani akartak, ami nem sikerült túl jól: mintha egy teljesen másik csapat játszana, pedig még több idejük volt erre, mint a Back in Black és a For Those About to Rock készülésének ideje együttvéve. Pedig a Bedlam in Belgium még sikerszám is lett, a Guns for Hire pedig megtalálható az idei válogatáslemezükön is. Talán saját maguk menedzselése az, ami okozhatta a "bajt".
Nem sokkal később az alkoholproblémákkal küszködő Malcolm összekülönbözött és kirúgta Phil Rudd dobost, így a Fly on the Wall c. albumon már Simon Wright dobjátéka kíséri Angus remek riffjeit. Az 1985-ös megjelenésre mintha megállt volna a szekér, az AC/DC sikere megcsappant. Aztán 1986-ban megfordult a szerencséjük: Stephen King novellájának filmes feldolgozásának, a Maximum Overdrive zenéjéhez kaptak felkérést. Így megszületett a Who Made Who? című album, rajta három új számmal: a névadó trekkel, valamint a D.T. és a Chase The Ace című szerzeményekkel. És az AC/DC rövid kitérő után újra tündökölt.
1988-ban, két év szünet után adtak ki legközelebb új albumot, Blow Up Your Video címmel. A franciaországi Miraval Studio lett a helyszín, George Young és Harry Vanda ismételt pártfogoltságában. A siker átütő volt: az előző két album eladásait simán felülmúlta, sőt, a kezdő nóta a UK Chart lista 2. helyére kúszta fel magát.
Még ebben az évben nagyszabású koncertturné vette kezdetét, de mivel Malcolm visszavonult a turné idejére, hogy leküzdhesse alkoholproblémáit, Stevie Young váltotta őt a ritmusgitároknál. A koncertsorozatot követően Simon Wright elhagyta az AC/DC-t, a helyére Chris Slade érkezett, és Brian Johnson is visszavonult egy időre, hogy pontot tehessen válása végére. Ez a két év üresjárat pedig elég volt Anguséknak, hogy új dalokat írjanak. Malcolm és Brian visszatérésével pedig elkezdődött a The Razors Edge felvétele.
A The Razors Edge véleményem szerint egy második Back in Black, egy második nagy siker. Ezt bizonyítja Thunderstruck, a Moneytalks, az Are You Ready? és a Razors Edge című számok sikeressége, sőt, a Moneytalksból még platinalemez is lett. 1991-ben új, Monsters of Rock nevű turnéjukon még Magyarországra is ellátogattak, ahol is a Népstadionban lehetett őrjöngeni az új lemez dalaira és a régi nagy AC/DC slágerekre. A turné hatalmas sikere után a készülő Last Action Hero filmzenéjére kaptak felkérést. A Big Gun rögtön felkapaszkodta magát az amerikai US Mainstream Rock Chart első helyére, a nóta klipjében pedig a főszerepet játszó Arnold Schwarzenegger is szerepel.
1994-ben Phil Rudd visszatért a Young fivérek kérlelésére, így már a legendás felállásban készült el 1995-ben a Ballbreaker lemezük. Az albumot a los angelesi Ocean Way Studióban vették fel, Rick Rubin producerkedésével. 1997-ben Bonfire címmel jelentettek meg egy album szettet, ami az újrakevert Back in Blacket, a Voltst (eddig ki nem adott Bon Scott felvételek és bakik gyűjteménye) és két koncertlemezt tartalmazott, Live from the Atlantic Studios és a Let There Be Rock: The Movie címmel.
Ezután 2000-ben tértek vissza a Stiff Upper Lip albumukkal, ami George Young keze nyomát dicséri. A lemez több országban is első lett, (de például Magyarországon és az USA-ban csak a hetedik helyig jutott), Ausztráliában pedig egy speciális, gyűjtői kiadás várta a rajongókat, amire a '97-es madridi koncert felvétele és pár plusz videoklipp került. Újabb koncertsorozat indult, aminek a német állomása DVD-n is megjelent.
[caption id="" align="alignleft" width="266" caption="Brian Johnson és Angus Young Budapesten, 2009-ben"]
[/caption]
2003. október 30-án adtak fantasztikus koncertet a Rolling Stones-szal és a Rush-sal együtt a torontoi Molson Canadian Rock-ban. 2007-ben a Columbia Records megjelenteti a Plug Me In DVD-t, illetve a hatalmas sikerű Family Jewels 1-2 című kiadványokat, amiben DVD-k az érák alapján lettek felosztva. 2008-ban pedig Brendan O'Brien vezénylésével elkészült a sokat várt Black Ice című album, amelyet a kritikusok és a rajongók kimondottan jól fogadtak. Ugyan pár magyar internetes portál szenzációhajhász címekkel csúnyán leértékelte a lemezt, szerintem az minimum megüti a Razors Edge szintjét. Az albumot a vancouveri Warehouse Studióban vették fel, és a bemutatására egy gigantikus, 18 (!) hónapos koncertsorozatot szerveztek, amely 2008. október 28-án kezdődött Amerikában a Wilkes-Barre Sportarénában, és egészen 2010 tavaszáig tartott, és közben Magyarországra is ellátogatott. Az észak-amerikai és európai helyszíneket pedig Dél–Amerika, Ausztrália és Ázsia követte. Még az év szeptemberében elindult az első AC/DC-re specializálódott rádió, amely éjjel-nappal csak AC/DC koncertfelvételeket és albumokat sugároz a Sirius 29-es csatornáján.
2010-ben pedig az Iron Man 2 című filmre kaptak felkérést. Új dallal nem álltak elő, csupán egy válogatáslemezzel, de sajnos végül csak a Shoot to Thrill és a Highway to Hell szerepelt a filmben (az előzetes hírekkel ellentétben a War Machine sem), pedig a Rock n' Roll Damnationtől kezdve minden klasszikus rajta van a lemezen. Így az utolsó albumuk az Iron Man 2, és feltehetőleg még sok-sok év aktív zenélés vár rájuk.
